A cimborák

Az elöző rész végén említést tettem az ágy szomszédaimról.
Most bemutatnám őket bővebben.
Van velem szemben a feka öregember akit Oswaldnak hívnak, és hogy igazából mi a baja az nem derült ki, csak ami látható, hogy nagyon nehezen veszi a levegőt és fáj a mellkasa. Ezért szinte állandóan rá van kötve az oxigénre, Amikor nincs rajta akkor az emberünk vagy köpköd folyamatosan, vagy úgy veszi a levegőt, mint akinek lenyomják a fejét a víz alá 5 percre, és utána feljön a vizből és hirtelen vesz levegőt. Ez önmagában nem gond ha látod az öreget, de amikor elfüggönyözi magát, akkor mindig olyan érzésem van amikor levegőt vesz, hogy ez kész megfulladt, az utolsó levegő vételnél.
De nem, mert utána majdnem mindig jön egy "fuck" szócska! :)
Aztán mellette ott van Adam a fiatal fehér srác. 33 éves, és ő is leukémiás mint én, ő is a második kemóját kapja. Olyan 90 kiló körüli a fickó és szinte egész nap eszik! A szokásos étkezéseken kivül folyamatosan tolja magába a csokikat, chipseket, sütiket stb. Ja és mellette kijár dohányozni 2 óránként! :)
Valószinüleg van más betegsége is, mert kap naponta kétszer a hasfalába injekciót, amit minden esetben óriási jajveszékelés közepette adják be, úgy fáj neki mintha fel vágnák a hasát, pedig egy 2 centis vékony tűvel szúrják meg csak! :))
Ja és nem mellesleg az emberünk sem eszik kórházi kaját, mint ahogy én sem, mindig telefonon rendel (kór)házhozszállítással kaját, és szinte mindig p..csa erős indiai, kinai kajákat eszik, aminek az a vége, hogy a kaják után fél óráig csak csuklik, mint az állat! :) A másik eredménye az erős kajáknak, hogy emberünknek állandóan melege van, ezért folyamatosan megy nála egy ventilátor ami annyira erős, hogy még én is fázom, pedig legalább 4 méterre vagyok tőle! :)
A múltkor benn volt a felesége akinek hosszú haja van, és pont leült a ventilátorral szembe, úgy nézett ki a csaj mintha álló helyzetben motorozna, szinte vizszintesen állt a haja a nagy huzattól! :)
Meg is elégelte hamar, mert odament és kihúzta a konnektorból, miután hiába kérte Adamtől, hogy vegye lejjeb legalább addig amíg ő itt van. Lett is nagy veszekedés belőle!
Ami nagyon éredekes mindhárom embernél, hogy az illedemesség, vagy szemérmesség,- vagy nem is tudom mibe lehet besorolni ezeket a dogokat- nem nagyon foglalkoztatja őket, szó nélkül finganak, böfögnek, csuklanak, orrot szívnak, mindenki elött, nem számít, hogy ott van valakinek a hozzátartozója, vagy a nővér, vagy éppen a dokik, nekik nem számít, mintha mi sem történt volna úgy folytatják a fent említett tevékenységeket! Sokszor már az én pofám égett amikor beszél hozzám a doki csajszi, és mellettem az emberünk meg elenged egy egész galambcsapatot! :)
A doki csajszi megáll a mondat közepén, kikerekedik a szeme, megkapaszkodik az ágyamban, és megkérdezi tőlem, hogy ez az aminek hallatszott, én meg csak bólogatok egy kis mosollyal a szám szegeletében! Majd hüledezik egy kicsit és befejezi a mondókáját! :)
Végezetül itt van a mellettem galambokat reptető Mark, aki kb. 50 év körüli faszi.
Nagyon rendes fickó egyébként, állandóan osztogat sütiket, csokikat mindenkinek, és állandóan invitál cigizni meg kávézni, mindenkitől kérdezgeti, hogy hogy van, nagyon kedves faszi! Hasonlóan hozzánk ő sem eszik kórházi kaját, ő lejár a kórházban lévő étterembe kajálni ahol nem a kórházi konyhán főtt kaját osztják! :) 
Valószinüleg saját cége van mert nagyon sokat telefonál és osztogatja az utasításokat, ki hova menjen, mit csináljon!
Az is biztos, hogy nincs családja, mert sosem volt látogatója az együtt eltöltött 2 hét alatt.
Neki nem tudom mi a betegsége, de nagyon komoly lehet, mert mikor kiengedték egy hétre,úgy örült mint egy gyerek a hírnek, hogy kimehet, és akkor mondta el, hogy karácsony óta bent van a kórházban!!! Majdnem 6 hónapot volt bent a kórházban!!! Én meg a múltkori 34 napomat végtelennek hittem! :(
Nagyon becsülöm, mert mindezek ellenére mindenkihez kedvesen állt és nem volt sosem megkeseredett, mindig vidám és mosolygós volt!
Szóval ezekkel az emberekkel kezdtem meg a második kemós túrámat, amit a jó eredményeim miatt lerövidítettek 8 napra.
Mind a nyolc nap simán zajlott, nem volt semmi említésre méltó, szokásos unalommal teltek a napok.
Közben körülöttem változtak az emberek, amit már említettem az utolsó kemós napomon hazaengedték Markot, és Oswaldot is átvitték a pulmanológiára az egyik éjjel, mert annyira fulladt, hogy nem bírt már lefeküdni sem! Itt pedig nem tudtak már mit kezdeni vele.
Majd pénteken Adamot is hazaengedték a hétvégére, úgyhogy a hétvégére egyedül maradtam a szobában. Legalábbis úgy gondoltam! :)
Pénteken este kaptam az utolsó kemós löketet, és szombat hajnalra már éreztem, hogy jön a rosszullét.
Hajnalban már a wc-t öleltem, minden jött aminek jönnie kellett. Majd érkezett a szokásos, kontrolállhatatlan remegés, csontégéses fájdalom, és a láz!
Szóval szinte egész szombaton önkivületi állapotban feküdtem és egész nap aludtam.
Érdekes módon, noha majdnem ugyan azok a fájdalmak voltak, mint az elöző kemónál mégsem voltak annyira fájdalmasak, mint akkor. Talán mert most már tudtam mire számítsak! :)
Vasárnap reggel viszont úgy keltem, mintha mi sem történt volna. Csak annyi nyoma maradt az elmúlt napnak, hogy nagyon éhes voltam, és úsztam az izzadságban az elöző napi láz miatt kapott takarók alatt.
Ja és hogy a pénteken üresen hagyott ágyakra új emberek érkeztek!
De róluk majd a következő részben mesélek!
Folyt.köv. 

Az utolsó szabad nap...

Helló Mindenkinek!

Véget ért a szabadságom, újra a kórházból jelentkezem, ami a véletlenek is köszönhető! :)
Történt ugyanis, hogy amíg kint voltam, addig is kellett gyógyszereket szedni, meg vérvételre és csontvelő mintavételre járni. Az utolsó csontvelő vételen azt mondták, hogy majd hívnak mikor kell be jönnöm újra a következő kemóra!
Telt múlt az idő, de csak nem hívtak. Elfogyott már a gyógyszerem is két napja, meg a vízálló kötésem is elég vihar vert volt már, ráfért a csere.
Gondoltam be megyek gyógyszereket kérni, meg kötést cseréltetni, és egyben meg kérdezem mikor kell bejönnöm.
Szerda délután bementem a kórházba, és már a folyosón találkoztam Oi-val a kis kinai zsarnok nőverrel, aki már úgy üdvözölt, hogy hol a csomagom, mert felviszi az osztályra.
Mondtam neki, hogy én csak gyógyszerért jöttem be, már megyek is tovább!
Azt mondta, hogy azt nem lehet mert ma este már kapom a kemót.
Nekem nem szólt senki sem, hogy ma kell bejönnöm, én nem készültem be a kórházba!
Azt mondta, hogy nem baj akkor most már tudom! :)
Hát már pedig akkor mi van ha be sem jövök, mert ez igazából csak az én partizán akcióm volt, hogy bejövök a kórházba!
Nagy nehezen megegyeztem velük, hogy csak másnap este kelljen bejönnöm a kórházba!
Azért is volt fontos, hogy kint lehessek még másnap, mert időpontom volt 11 órára az önkormányzathoz, mert úgy néz ki a dolog, hogy adnak nekem egy lakást, házat, mert a betegségemből kifolyólag jár nekem ez, mert ezzel a betegséggel nem engednek egy nagyobb közösségben élni, mint ahol most lakom!
Aki nem tudná, én a betegségem elött egy nagy családi házban laktam, ahol 5 szoba van, amiben 7-8 laknak, és közös a fürdő, a WC, a konyha, a nappali. Tiszta meg rendes, de mégsem olyan higiénikus mintha csak a sajátod lenne, mert azért egyikőjük sem érzi a sajátjának a közös területeket, csak a saját szobájukat!
Szóval azért néha elszabadul a pokol a közös helyiségekben!
Sok felől jöttek, és a tisztaság is mindenhol mást jelent. Együtt lakunk török lánnyal, lengyel lánnyal, török pasijával, francia sráccal, izraeli barátnőjével, indiai angol sráccal, és még egy lengyel lánnyal.
Szóval van itt olvasztótégely rendesen! :)
Visszatérve a történethez, másnap 11-re bementem a Tibi barátommal a "lakásosztályra", és mindenféle papírok bemutatása, kitöltése után meg igényeltük a lakást, elsőbséggel, mert az állapotom nem teheti lehetővé a várólistát!
Vicces volt ez a mondat, amikor a fickó mondta, mert nem úgy nézek ki szerencsére, mint akinek az állapota nem engedi meg a várakozást, de azt mondta, hogy muszáj ezt beleírni, mert különben hónapok mire egyátalán sorra kerülök, és újabb hónapok mire megkapom a lakást.
Így viszont ha minden jól megy akkor akár augusztus végére lehet lakásunk!
Kicsit másképp működnek a dolgok itt! :)
Már legalább 3 napja terveztük Balával, hogy grillezünk egyet, de mindig közbe szólt valami, eső, edzés, stb.
Most viszont már nem volt visszaút, az utolsó estén grilleznünk kellett.
Megvettük a cuccokat, én elkezdtem a húsokat bepácolni, Bala meg gyújtós hijján megpróbált parazsat csiholni a faszénből.
Eléggé viharvert volt a kis gurulós grillkocsi, nyeklett-nyaklott, nem volt rácsa, ezért a sütőből kivett rácson kezdtük el sütögetni a köretet.
Mivel elfelejtettünk alufóliát venni, ezért a krumplit vastag karikára vágtam, fűszereztem, és úgy tettem a rácsra, a hagymával is és a többi finomsággal is hasonlóan jártam el.
Bala kitalálta, hogy ez így nem jó, mert nincs rajta olaj, és így nem fog megsülni.
Szerzett egy vékony platnit, arra olajat öntött, és rádobta az első krumlpli karikát, amitől persze kifröccsent az összes olaj a parázsra, és kigyulladt az egész sütő!
Hatalmas fekete füst járta be az egész kertet és a környéket, én próbáltam menteni a rácson már majdnem teljesen megsült köretet, de menthetetlen volt mert a füsttől és a hőtől korom fekete lett az egész. :)
Miután eltakarította a romokat, és felsikálta az olajos követ, hogy ne hordjuk be a konyhába a koszt, újra kezdtük a maradék köret sütését immáron  alufólia segítségével, mert időközben megérkezett Iza is az egyik lengyel csajszi is, és neki volt alufóliája.
Sültek szépen a cuccok, megterítettünk, előkészültünk a kajához, mikor Iza felment a szobájába pulcsiért
majd fut vissza, hogy képzeljük kint áll az utcán egy tűzoltóautó a házunk elött!
Kirohantunk megnézni, nem egy állt kint hanem három, és nagy valószínüséggel lakossági bejelentésre a füstünk eredetét jöttek eloltani, csak nem találták. Kint volt már minden házból valaki és tanakodtak, hogy honnan jöhetett a füst, de aztán egy idő után elbattyogtak! :)
Jót röhögtünk az egészen, hogy milyen jól működik itt is a szomszéd figyelő rendszer, és közben már a húsokat sütöttük.
Én éppen bejöttem telefonálni az otthoniaknak, hogy tudassam velük a híreket a másnapi bevonulásomról, amikor nagy csöröpölést hallottam kintről.
Kinéztem és láttam, hogy az összes hús a kövön, a grillkocsi mellette összerogyva, a Bala meg mérgében a székeket dobálja át a szomszédhoz, még szerencse hogy magas a sövény és fennakadtak rajta a székek!
Mit csináljunk, kérdezte Bala, mondom semmit, összerakjuk újra a sütöt, már ami maradt belőle, és átsütjük rajta a húsokat, mert a tűz úgyis fertőtlenít! :))
Még szerencse, hogy előtte sikálta fel a követ, így nem volt mit nagyon fertőtleníteni.
Jót röhögtünk megint csak, majd leültünk megkajálni  életem eddigi legnehezebben összejövő grilljét!
Izabella nem akart enni belőle, nem értem miért, hiszen mondtuk neki, hogy lefertőtlenitettük! :))
Majd másnap este bevonultam a kórházba. Már nagyon vártak, mert közben kiderűlt hogy tartották a helyemet, ugyanis ők felejtettek el szólni nekem, és úgy csempésztek be, hogy a recepción ne lássanak, mert leb...ták volna őket rendesen ezért!
Szóval bekerültem az osztályra, ami most még  csak a négyágyas SZOT üdülő, nem az ötcsillagos wellness! :)
Két angol fehér fickóval, és egy fekete öregemberrel vagyok együtt!
De róluk majd a következő részben mesélek, mert van mit! :)
Folyt. köv.

Az útózöngék

Amikor véget értek a nagyon rossz napjaim, már csak a mellkas fájdalmam, és némi láz maradt meg a rosszullétből, akkor elkezdődött a tisztító kúrám.
Ez abból állt, hogy szinte 24 órán keresztül rá voltam kötve az R2D2-kra ami viszont azt eredményezte, hogy szinte 2-3 óránként ki kellett menni WC-re. Ez sajnos nem változott éjszaka sem, de amíg lehetett húztam, hogy ne kelljen sokat ki menni.

R2D2-ék nagy munkában! :)

Na akkor aztán volt árvíz amikor kimentem. Mivel mérni kellett a cucc mennyiségét kaptam erre egy beszámozott mérő kancsót amibe pisiltem, és utána mehetett a WC-be.
Szóval nem elég hogy majd bepisiltem állandóan, a végletekig húzva, még egy kancsóba is kellett céloznom, és volt olyan, hogy az 1 literes kancsó nem volt elég, akkor még foghattam vissza az "egy szeműt", hogy Bala tesómat idézzem, amíg kiöntöm a tartalmát, és kezdhessem a következő menetet. :)
Szóval eléggé kezdtem unni a helyzetet, hogy kancsó beakasztva az R2D2-ba és én 2-3 óránként csattogok ki a WC-re.

R2D2-k és a mérő kancsó 

:)

A fájdalmak egyre csak múltak, és én egyre jobban kezdtem lenni, mikor is pénteken a királyi esküvő napján a vizitre érkező doktor azt a jó hírt mondta, hogy az immunrendszerem elkezdett dolgozni, és már 0,3-as szinten van ami azt jelenti hogy 0,5-nél már az egészséges szint alja van.
Mondtam hogy ez nagyon szuper de akkor miért kapom ezt a sok infúziót. Az volt a válasza, hogy ezzel kimossák a szervezetemből a maradék mérgeket amit eddig kaptam.
Volt egy estém amikor még belázasodtam eléggé 39,5-re, és azt mondta a nővér hogy nem mehetek ki a WC-re, pisiljek a kacsákba, majd oda rakott az ágyam köré,vagy 8 kacsát.
Na most tudni kell ezekről a kacsákról, hogy olyan papírból vannak, mint a mekibe a pohár tartó, és biztonságosan 500 ml az űrtartalma.

Kis kacsa :)

Ezt még nem tudtam, hogy miért írják rá, csak miután meg tapasztaltam akkor esett le.
Szóval az történt, hogy nem mehettem ki a WC-re ezért rá kényszerültem a kacsák használatára.
Már tapasztalatból tudtam, hogy egy normális pisilésem 600-ml körül van. Ezért mivel úgy gondoltam hogy elég egy kacsa fogtam magam és meg kezdtem a műveletet.
Igen ám de csak nem akart elállni a dolog és a kacsa meg csak egyre nehezedett.
Nosza elő egy másik kacsát és abba folytattam a maradékot, de az is emberes lett.
Miután végeztem akkor vettem észre hogy az első kacsát bizony nem bírom lerakni mert ha lerakom akkor kifolyik a tartalma, és valljuk be kinek van kedve pisit takarítani éjnek évadján egy sötét szobában.:)
Nosza gondoltam át öntök egy keveset a másikba is és úgy mindjárt jobb lesz.
Hát addig öntögettem az egyik kacsából a másikba, persze közben ellenőrizve hogy le bírom-e rakni a földre úgy, hogy ne ömöljön ki a padlóra. Úgy nézhettem ki minta középkorban az alkimisták akik gyertyafénynél öntögetnek kémcsövekbe mindenféle anyagokat, hogy előállítsanak aranyat valamiből. :)
Szó, mi szó nekem sem sikeredett aranyat előállítani de még csak a két kacsába sem fértem el mert fel kellett egy harmadikat is használni! :)
Szóval miután egy egyszerű pisilési művelet eltartott majdnem negyed óráig, akkor megfogadtam, hogy én többet a kacsába nem pisilek az biztos!
Szerencsére ez csak egy éjszaka volt, hogy nem mehettem ki a WC-re, utána már nem is volt rajtam folyamatosan infúzió, csak naponta kétszer háromszor.
Közben az eredményeim folyamatosan javultak, napról napra, és most ott tartunk, hogy május 3-án reggel bejött a doki a vizitre és azt mondta, hogy mindenem egészséges, holnap mehetek haza!!!! :)))
Na persze nem végleg, csak egy másfél hétre, mert sajnos kellenek további kemós kezelések, mert ezek a sejtek lehet hogy csak az antibiotikumok hatása miatt termelnek egészséges sejteket, de ha kiürül a szervezetemből a cucc akkor meg van a nagy esélye, hogy újra le fog állni, illetve hibásakat fog termelni. Úgyhogy sajnos nem úszom meg a további pokoli napokat.
De mindegy most ennek örülök, hogy holnap beleszippanthatok 34 nap után újra a friss levegőbe.
Annak meg külön örülök, hogy jön az én drága feleségem csütörtök délelőtt! :)
Szóval most egy kicsit elköszönök minden kedves olvasómtól, de jelentkezem amint újra itt leszek az 5 csillagos börtönömben! :) Nagyon köszönöm a sok pozitív energiát és velem voltatok a szar napokon is!
KÖSZÖNÖM MINDENINEK!

Újra a Pokolban

A hétvége is és a húsvét hétfő délelőtt is nyugalommal telt el, a szokásos napi rutin szerint zajlott minden.

De elérkezett a hétfő délután.

Először csak egy kis remegéssel kezdődött a dolog, ami 38.6 lázat hozott magával, de a közérzetem az rohamosan romlott.

Ekkor már éreztem, hogy elérkezett a második napja a pokoljárásomnak.

A gyógyszerek mintha semmit sem értek volna, úgy ment fel a lázam 40.5 re mintha nem is adtak volna ellene semmit.

Na, mindegy gondoltam csak kibírom ezt az egy napot, ki bírtam az előzőt is. Igen ám csakhogy ez nem akart el múlni olyan könnyen, mint az előző ”roham”.

Szerencsére ennél a rosszullétnél kimaradtak a hasmenéses, és hányásos dolgok, és még étvágyam is volt.

De csak nem akart elmúlni, hol erősebben fájtak a csontjaim, égtek a szemeim, hol pedig enyhültek, de elmúlni csak nem akartak.

Ezt az ingadozást játszottuk egészen szerda reggelig, amikor már egyébként is a végkimerülés szélén álltam, a reggeli órákban egy csapásra eltűnt minden.

De egy valami megmaradt, a mellkas fájdalmam. Minden mélyebb levegővételnél nagyon fájt, égetett a mellkasom. Ezt vizsgálták folyamatosan, mire rájöttek, hogy valószínűleg a beültetett csövem gyulladt be, és ez okozza a mellkas fájdalmat.

De térjünk vissza szerda reggelhez.

Hajnal fél hatkor jöttek a szokásos vérnyomásmérésre, láz mérésre.

Egy buzgó indiai nővérke volt az éjszakás, és ő mérte meg a vérnyomásomat.

A hőmérsékletem majdnem tökéletes 36.8 volt.

A vérnyomásom viszont csak 87/60 volt, amin én nem csodálkoztam, hiszen akkor keltem, és egészségesen is csak 105-ön működöm, 120-ra csak akkor megy, ha már nagyon felidegesítem magam!

Szóval nővérkénk, mivel intenzív osztályon vagyok az elkülönítőben, fogta magát és szólt a kinti dokiknak, hogy nézzenek már meg.

A dokik elolvasták a leleteimet, és mondták, hogy adjon be nekem egy zacsi vérnyomás növelő infúziót. Majd miután ez lecsepegett, a csaj rögtön utána mért egy vérnyomást, 98/ 65 lett. De a dokinak nem tetszett, ezért még egyet belém tuszkoltatott a cuccból.

Miután ez a zacskó is lement abban a szent pillanatban én úgy elkezdtem remegni, mint a Parkinson kórósok.

De olyan szinten, hogy még beszélni sem tudtam, és nem tudtam kontrollálni a mozgásaimat sem.

A vérnyomásom az 148/ 100 lett a szer hatásától.

Na, ettől a remegésemtől úgy meg ijedt mindenki, hogy rögtön mindenki ott volt, aki csak létezett és hozzá tudott szólni a témához.

De ez nem nagyon érdekelt, mert a remegésemmel voltam elfoglalva.

4 takaróval magamon kapucnis pulóverben remegtem, mint akit Szibériában ki raknak, egy szál pöcsben kiraknak a hóra, aztán jó van!

A remegésem fél nyolckor kezdődött és fél tizenkettőkor hagyott alább.

Én úgy elfáradtam, mint aki lefutotta a London Marathont, csak hogy időszerű legyek!

Délben úgy elaludtam, hogy még a vérnyomásmérésekre sem ébredtem fel egészen este nyolcig aludtam.

Később tudtam meg az intenzíves nővér barátunktól, hogy az intenzíves orvosok úgy működnek, hogy bíznak a nővér tudásában, és általában elfogadják a nővér javaslatát, hogy mit kéne tenni. 

Na, most az egyetlen bökkenő, hogy az én nővérkém nem intenzíves nővérke volt.

Folyt.köv.

A nagy semmi

Miközben folyt még a kemós kezelés, minden nap rettegve vártam, hogy mikor jön a következő roham, de szerencsére nem jött egyik nap sem. Csak az előző részben említett napom volt pokoli, a többi napon semmi bajom sem volt.
Elérkezett a szombat reggel, az utolsó kemó napja. Miután megkaptam reggel az utolsó kemót a délelőtti vizitre tiszta kiütéses lett a hasam és a mellem, de azt mondták, hogy ez normális.
A kemó mellett azért folyamatosan kaptam hat különböző gyógyszereket, ezeket a most kezdődő 2 hét alatt is szednem kell. Szóval elindult a regenerálódás 2 hete.
Teljesen jól érzem magam, mintha nem is lenne semmi bajom! Pont ezért is haszontalannak érzem magam, mert nincsen semmi bajom fizikailag, nem érzek semmi fájdalmat, és még is itt kell bent ücsörögnöm a kórházban.
Senkinek érzem magam, mert tök haszontalanul telnek a napjaim.
Ja és persze tök unalmasan is! A megszokott napi rutinon kívül nem történik semmi!
Már annyira unatkoztam, hogy a minap meghúzogattam az összes csavart a szobában ami lötyögött ! :))
Beállítottam minden kütyünek a lábát hogy ne billegjenek, meg ilyen csupa hasznos dolgokkal múlatom az időt! :)
De egyik reggel Ana egy meglepetéssel állt elém. Elhozta a fia Nintendo Wii-ét, hogy ne unatkozzam!
Én egyből összeraktam, és onnantól kezdve kiesett 2 nap az életemből! :) Csak enni, inni, és pisilni álltam meg a játékkal.:))
A nagy játék hevében arra lettem figyelmes a szemem sarkából, hogy mindenki meg áll a szobám előtt egy pillanatra. Nem tudtam, hogy miért, de később rájöttem. A szobám rögtön a bejárat mellett van. Tehát aki bejön az automatikusan bepillant egy kicsit. Na most azt látják, hogy egy fickó ül az ágyon törökülésben és a bal kezébe tartva valamit esze-veszettül hadonászik a tévé irányába, és hát sokan nem tudtak másra gondolni, csak arra, hogy ez a szerencsétlen megőrült! :))
Szóval, mivel nem történik semmi, ezért nehéz is a semmiről írni, ezért is ugrom egy részben egy csomó napot.
Ezzel viszont elérkeztünk a jelenhez.
Azaz hogy maradjunk még a pénteknél, ugyan is reggel a zuhanyzás közben azt vettem észre, hogy el kezdtek hullani a szőreim. Arra lettem figyelmes, hogy miután a tusfürdőt le akartam mosni magamról egy csomó szőr ment le vele együtt, mintha valami szőrtelenítővel kentem be volna magam.:) Nosza hívtam is Balát, hogy jöjjön be a hajvágójával, mert újra le kell vágni az időközben megnőtt hajamat!
Este megérkezett, és azt mondta, hogy csak Ő nyírhatja le és hagy próbáljon meg mintát vágni bele mert ez neki régi vágya. Mondtam, hogy okés de valami normális mintát vágjon bele!
Már amikor elkezdte és röhögött akkor már sejtettem, hogy hiba volt meg engedni neki! :))

A birka nyíró mester :)

 

Csak röhögött és a gép meg csak berregett a kezében, és közbe azt mondogatta: Hülye ez tök jól áll! :)
Persze sűrű röhögések közepette! :)
Majd el készült a nagy mű. Mivel a szobámban nem volt tükör azt mondta hogy fényképezzük le telefonnal, és úgy meg tudom nézni, hogy milyen lett! Hát ilyen lett!!! :)))

A nagy mű!!! :D :D

Jót röhögtünk, aztán mondtam, hogy most már vágjuk le rendesen amikor is a gép elkezdet egyre furcsábban búgni, mint aki leakarna merülni. Na akkor elkezdtünk mindketten beszarni, és reménykedtünk hogy nem hagy cserben fél úton a gép, mert elég hülyén néztek volna rám másnap reggel.:) De szerencsére nem hagyott cserben és letudtuk vágni rendesen a hajamat teljesen!
Folyt. köv.

Első napom a pokolban!

Először is bocsánat, hogy késve írom a következő részt, de behozott Ana nekem

Egy Nintendo Wii-t, hogy ne unatkozzam, és hát egy kicsit megfertőződtem tőle.

2 napig nem tudtam lerakni. De azért most már alább hagyott a fertőzés. :)

Szóval telnek, múlnak a napok, sajnos eléggé egyhangúan, és közben úgy érzem magam, mint aki egy puskaporos hordón ülve várja, hogy mikor ér oda a gyújtózsinór lángja.

Az orvosok felkészítettek minden mellékhatásra, de ugyan akkor azt is mondták, hogy lehet, hogy megúszom egy két laza rosszulléttel, merthogy ezek a kemós cuccok már harmadik generációs gyógyszerek! Azt is mondták, hogy általában a

hatodik, hetedik naptól kezdődnek a rosszullétek.

Időközben az Angyalaim levágták a hajamat tök kopaszra, mondván, hogy jobb lesz ez így mert az még rosszabb mikor csomókban fog hullani. Rosszabb eredményre számítottam, de nem is áll szarul a kopaszság, úgyhogy lehet, hogy ez így marad végleg. :)

Mikor Louise nővér meglátott, nevetett egyet, és azt mondta, hogy tök jól áll, de csak a második kemó végén fog hullani a hajam, ha fog, mert az sem biztos.

Köszi, mondhattad volna előbb is! :)

Közeledett a hétfő ami a hatodik napja a kezelésnek, és az Angyalaim is hazarepülnek hétfő hajnalban. Könnyes búcsút vettünk vasárnap este, és amikor kimentek az ajtón, iszonyú magányosság fogott el. Tudom, hogy itt vannak a többiek is, akiket családtagként szeretek, de mégis olyan rossz érzés volt. Ezért is meg a hatodik nap közeledte miatt eléggé rossz éjszakám volt vasárnap este, forgolódtam, jártak a gondolatok a fejemben, csak a hajnal 2 órai vérnyomás és lázmérések után tudtam nagy nehezen elaludni.

Elérkezett a nap, már láttam a távolban a szikrázó gyújtózsinórt……, de semmi.

Vártam egész hétfőn, de igazából nem is tudtam, hogy mit várok.

Étvágytalanságom már a kemó megkezdése óta van, de mondjuk a kórházi kajához még egészségesen sem fűllött volna a fogam, mert ebben hasonlítanak a magyar kórházakhoz, hogy borzasztó íze van itt is! Folyamatos száj kiszáradásom van, de olyan szinten, hogy megiszom egy pohár vizet, és éppen nem beszélek senkivel sem akkor 10 perc után összetapad a szám. Szóval ezek már mellékhatások, de úgy gondolom, ezek elviselhetőek! Ja és ami nagyon fontos mellékhatás az UNALOM! :(

Hiába van tv, lap-top, internet, Top Gear újságok, egy idő után minden unalmassá válik. Másnap vidáman keltem, finom volt a reggeli, jól be is reggeliztem, sült bacon, sült kolbász grillezett gomba, toast citromos tea, egyszóval fantasztikus volt. Szokásos rutinom szerint folyt tovább a napom, amikor is dél körül, olyan furcsa érzés fogott el. Kezdett melegedni a fejem, de csak úgy mintha valamiben megizzadtam volna, izzadság nélkül. Felálltam, na akkor egy picit megszédültem, de gondoltam hirtelen álltam fel. Odamentem a mosdóhoz, hogy megmossam az arcomat, lehajoltam a mosdó felé, azzal a lendülettel kint is volt az egész reggeli a mosdóban. Majd miután már semmi nem jött ki belőlem még mindig iszonyú hányingerem volt, öklendeztem vagy félórán keresztül, amibe viszont úgy elfáradtam, hogy alig bírtam vissza menni az ágyhoz, ami 2 méterre van a mosdótól. Úgy éreztem mintha a Mount Everest utolsó métereit kellene megtennem, hogy kitűzhessem a zászlómat a csúcsra. De megtettem.

Eközben a komoly út közben viszont elindult az egész testes remegés, és úgy éreztem magam, mint aki tényleg fent van a hófedte csúcson, csak egy szál pólóban, meg szabadidő gatyában, zokniban! Majd meg fagytam, ledőltem az ágyra persze előtte felvettem a kapucnis felsőmet állig felhúztam, és úgy bújtam be az ágyba, két takaró alá. Közben megérkezett Louise nővér, és látva állapotomat felkiáltott, hohó, megérkezett Kemótélapó! :)

Szóval ez az, amire vártunk!

Öt perc múlva úgy néztem ki, mint egy karácsonyfa. Minden rám volt aggatva, EKG gép, vérnyomásmérő készülék, számból lógott a lázmérő. A Hickman díjamnak három bemente van, mind a háromba csepegett valamilyen gyógyszer, zacsiból!

Én mindeközben rendületlenül remegtem, mint akit most húztak ki a fagyos tóból, de közben belül meg égett minden csontom a szemem annyira égett, hogy potyogtak a könnyeim, a fejem zakatolt, és ami nagyon furcsa volt, nem tudtam egy valamire gondolni. Egy valami beugrott, majd az cikázott és eltűnt a fejemben és jött a következő. Olyan volt, amikor gyorsan nyomkodod a csatorna váltót a tv távirányítóján, de nem várod meg, hogy bejöjjön az adás már nyomod is tovább, és ilyenkor csak egy pillanatra villan fel az adás, annyira, hogy fel sem fogod mit láttál. Na így éreztem magam 24 órán keresztül én is. A lázam mind eközben nem nagyon akart lemenni 40 fok alá, 40 és 40,7 között ingadozott. Egyszer sikerült letornázni 39,5-re, de nemsokára újra 40 volt. A fájdalmak közben kiegészültek azzal, hogy 1-2 perces váltásokban hol kivert víz, hol pedig megfagytam. Aznap négyszer cseréltem magamon ruhát, olyan szinten eláztam a verejtékemben!

Ja és hogy jó legyen Louise nővér mondta - miután beadott egy injekciót –hogy kéne egy széklet mintát, meg egy pisi mintát produkálni! Hát a pisivel még csak nem is lenne gond, de a nagydolog az nem fog menni, mert nem kell. Azt mondta most adott be egy injekciót, ne izguljak, mindjárt jön nem kevés cucc! Köszi vazzeg, nincs elég bajom, erre beadsz egy hashajtót is. :) Azt mondta muszáj egy mintát produkálnom, amíg ilyen erősek a fájdalmak! Most már összpontosíthatok arra is, hogy nehogy összeszarjam magam! Hurrá! :)

Szóval szenvedtem és nem tudtam semmire se gondolni, mert a fejembe meg a gondolatok randalíroztak!

Csak feküdtem, és remegtem folyamatosan.

Este 11-kor éreztem, hogy el kéne mennem WC-re, de nem volt túl sok kedvem R2D2-val újra szerelmi aktusba bonyolódni újra, mert a hangulatom nem volt valami vicces.

De nem volt mit tenni a szükség nagy úr! Elindultam hónom alatt a széklet, és a pisi mintás dobozokkal, a másik kezemmel meg próbáltam R2D2 forgásait kontrollálni több, kevesebb sikerrel, a WC-be csak négyszer kellett körbe táncolni. :)

A WC-be berendezkedtem, mert éreztem, hogy egy hamar nem jövök ki onnan, mindent kézhez állítottam. Este 11-kor mentem be és fél 1kor sikerült a WC manó karmai közül kiszabadulnom. Közben pedig végig szidtam Louise nővért! :)

Visszabotorkáltam, mint egy vert sereg, és eldőltem az ágyba, mint a rohadt nád! Erre a pontra emlékszem csak, mert a kimerültségtől végre el tudtam aludni.

Reggel fél nyolckor tértem magamhoz és azt vettem észre, hogy minden tünet, amit produkáltam az mind megszűnt, a láz hagyott aznapra maga után folyamatos 37.8-as hőemelkedést, de azon kívül semmi nyoma nem volt a tegnapi dolgoknak.

Rettegve vártam a következő rohamot, de szerencsére nem jött! Amilyen hirtelen jött olyan hirtelen el is tűnt, mint egy hurrikán végig söpört volna rajtam!

Hát ez volt az első nap a pokolban!

Remélem nem lesz több!

Folyt. köv.     

Romantikus kapcsolatom kezdete R2D2-val

Szerda este elérkezett ismét a költözés ideje. Pont bent volt mindenki az Angyalok képviseletében Ancsa és Barbi, Ana, Bala és Tibi, aki vállalta az összes önkormányzati dolgos papír ügyintézős felderítést és munkát. Megjelent Louise nővér civilben, és mondta, hogy neki jutott az a megtisztelő feladat, hogy átvigyen a másik osztályra, munkaideje végén, úgyhogy siessünk, mert menne haza! Még jó, hogy ilyen sokan voltunk, mert mindenkinek a kezében volt egy két Primark-os szatyor, és így könnyebben tudtunk cipekedni! Elindultunk a tolókocsival Louise nővérrel az élen, aki nem tolta a kocsit, hanem húzta maga után nem kicsit gyorsan, mondván ő siet, mert lejárt a munkaideje. :)

A költözés, és az elmaradhatatlan Primark-os szatyor

Na, ez a sietség már olyan jól sikerült, hogy nem sokára már egyik emberemet sem láttam magam mögött annyira elhúztunk a folyosókon. Szerencsére találkozott egy ismerősével, így volt idejük beérni minket a többieknek. Hamarosan megérkeztünk az új szállodai szobámba.

Az intenzív osztályon volt egy elkülönítő szoba a kómások számára, ami most éppen üres volt.

First class

Mint utólag kiderült azért rakosgatnak ide-oda, mert a hematológiai osztályt bezárták átépítés miatt és a betegeket a kórház minden létező osztályán szétszórták elkülönítő szobákba, akiknél elkezdték már a kemós kezelést. Május elején várható az utolsó költözés, mert akkor adják át a felújított osztályt és akkor oda költözik vissza mindenki.

Szóval nagyon szép a szoba, csak egy baja van nincs hozzá WC, fürdőszoba. Ugyanis elég ritkán esik meg itt is, hogy egy kómás kimegy wc-re, vagy nyom egy laza zuhanyt.

Szóval ez az egyetlen szépség hibája a dolognak. WC-re ki kell sétálnom a nyilvános folyosóra kb.20 méterre, van egy WC, amire ki van írva ugyan, hogy csak beteg használhatja, de mivel a folyosón van még 2 WC ugyan, ennek ellenére számtalanszor találkoztam már civilekkel az én wc-mből kijönni, persze sűrű sorryzások közepette.

A zuhanyzásokat meg úgy oldjuk meg, hogy az intenzív másik végén lévő osztálynak a zuhanyzóját használom, ami úgy történik, hogy az ápolónőm, mert itt is van saját, átmegy, megnézi, hogy szabad-e és ha szabad, akkor átkísér. Elég viccesen nézhetek ki, ahogy átslattyogok lábujj közös papucsban, maszkban, vállamon törölköző, hónom alatt a pipere táskám az egész intenzív osztályon előttem egy ápolónővel! :)

Szóval elsőre nem volt szimpatikus a hely, de idővel megbarátkoztam a helyzettel!

Cserébe viszont bármilyen életmentő műtétet végre tudnának hajtani rajtam annyi beépített műszer van a szobámban! :)

Műszer hegyek

Itt mostanában estére mindig rákötnek R2D2-ra mert valamit állandóan csepegtetnek belém, ezért eléggé macerás közlekedni vele. Ugyanis az itteni R2D2 valamiért nem akar egyenesen gurulni. Azaz hogy gurul, csak egyfolytában forog az állvány is vele együtt. Ezért egy 20 méteres WC-re menős út is elég vicces vele. Az a baj hogy mivel az állvány is forog, amin a zacskók lógnak, ez alatt a 20 méteres út alatt pont feltekeredik a csőre az összes cső, ami azt eredményezi, hogy mire a WC-hez érünk addigra túlzott közelségbe kell kerülnöm R2D2-hoz, mert feltekerte az összes csövet magára és feszül a cső, hogyha nem megyek hozzá közelebb. Szóval mire a WC-hez érek, konkrétan úgy nézek ki, mint akire épp a WC előtt jött rá a kangörcs és épp meg akarom dugni R2D2-t. :)

R2D2

 De ezzel nincs vége a romantikus kapcsolatunknak, mert mikor betolom a WC-be, hogy magamévá tegyem, na, jó nem, :) szóval a WC-be táncolok neki, mert ki kell tekerni a rátekeredett csövet az állványáról, és hogy jó legyen a WC-ben már nem tudom forgatni, mert a lába mindenbe beakad, ezért kénytelen vagyok, én körbe kőrbe járni körülötte mire kiszabadítom magam a csövek fogságából. Múltkor megszámoltam 14-szer kell körbe járnom, hogy engedjen a szorításból! :)

Szóval egy éjszakai WC-re menés felér egy harci túrával! Ezért amennyire csak tudom, visszatartom! :)

Folyt. köv.

Az első kemó

Mielőtt belekezdenék ebbe a részbe, tisztázni szeretném magam.
Az előző részben leírtakkal, nem akartam megbántani egy nővért sem, egy orvost sem, aki a magyar egészségügyben dolgozik, én magát az otthoni egészségügyet bíráltam a leírtakkal, és nem azokat akik benne dolgoznak ennek ellenére is, hiszen ŐK mind hősök, hogy mindezek ellenére is ott vannak nap mint nap, és legjobb tudásuk szerint látják el a betegeket! Maxi Riszpekt!
Szóval ott tartottam, hogy levittek a röntgenre, ahol felvételeket csinálnak a kitüntetésemről A Hickman Line-ról.
Minden rendben zajlott sikerült a felvétel, kiraktak a recepcióra, és várnom kellett a beteg ápolóra aki visszavisz az osztályomra.
Ezek a recepciók úgy néznek ki, mint egy nagy váró, mivel itt van járó beteg rendelés, vannak székek is, és rajta civilek ücsörögnek. Akik a kórház bent lakói azokat mind egytől egyig tolókocsiban szállítják ha tud járni, ha nem. Akik rossz bőrben vannak azokat ágyastól, lélegeztető gépestől hozzák a vizsgálatra. Na most a várónak egy rész ezért úgy néz ki mint egy hipermarket parkolója, fel van festve sárga vonalakkal, az ágy parkoló, a tolókocsi parkoló, és beszarás, még rá van írva az is, hogy tartsd szabadon! :D Nagyon vicces! Mintha bárki is jönne a saját ágyával, és be parkolna az ágyas helyére! :)
De hát tudjuk bolondok ezek az angolok! :)
Szóval kitoltak a parkolóba, és szétnéztem, hát fullon volt. Két ágy és hat tolókocsi, én voltam a hetedik.
Hát gondoltam én itt most nem fogok egy hamar fel érni a menedékembe.
A baj az volt hogy a beteg ápoló aki letolt olyan kacifántosan hozott hogy nem igazán tudtam hogy hol vagyok, merre induljak el. Úgyhogy nem erőltettem a dolgot, hogy lábon vissza induljak.
Ott vártam a többiekkel együtt a soromra amikor az Angyalaim csörögtek, hogy hol vagyok, mert már hiányolnak az osztályon. Mondtam, hogy már rég kész vagyok, de itt ülök vagy 20 perce, és várom hogy vissza vigyenek. Aztán megkérdezték fent, hogy lejöhetnek értem ők is, és már 3 perc múlva ott is voltak értem.
Gyorsan visszatoltak az osztályra. Ott pedig csoda történt! Az öreg indiai múmia feltámadt.
Ott sétálgatott meg valami imát mormolt magában, és egész jó bőrben volt.
Gondoltam biztos valami aszkéta lehetett aki annyira lement alfába, hogy még a családja is azt hitte, hogy beteg lett és behozták a kórházba! :)
Megint jó érzés fogott el, hogy itt vannak velem az Angyalaim, és újra a biztonságos sátramban lehettem.
Egy kicsit aggodalmasan néztek rám mert szerintük nem nézek ki túl jól, de hát mitől is néznék ki jól, elvégre egy kis műtétet csináltak rajtam. Mondjuk éreztem én is hogy fáradtabb vagyok a megszokottnál, és kezd ki jönni az érzéstelenítő belőlem, és kezdett fájni a műtét helye! Na de kérem, a kitüntetésért meg kell szenvedni, ha nem előtte, akkor utána. :)
Én már izgultam, mert mondták a dokik, hogy ma este elkezdődik a kemós kezelés.
Mivel sokat nem tudtam róla, hogy hogy is működik ez, meg annyira nem is érdekelt előtte ez a dolog, ismereteimet csak filmekből merítve tudtam elképzelni mire is számíthatok.
Gondoltam elvisznek egy helyre, ott mindenféle védő felszerelésbe öltözött emberek be adják nekem a veszélyes gyógyszereket, és utána gépekkel figyelik a reakciómat, meg ilyenek.
Szóval olyan különleges dolognak képzeltem.
Éppen a sátramban beszélgetek a többiekkel, mindenki bent volt, amikor megjelenik egy nagyon kedves ősz hajú idősebb nővér, és két másik nővér akikkel már találkoztam előtte is.
Mondta, hogy ő a kemoterápiás nővér és ő fogja beadni a kemót.
Gondoltam magamban ennyi? Ide jön az ágyam mellé és betol egy fecskendő valamit és kész?
Hát azért egy kicsit másra gondoltam, de persze örülök is, hogy csak ennyi, és nem kell mindig menni valahova ezért.
Szóval adatot egyeztetünk, név, születési idő, kórházi karszalag számom, és ha minden stimmelt akkor megfogta a fecskendőt és simán mindenféle ceremónia nélkül beadta az első kemómat.
Ja és kaptam egy zacskó piros málna szörp szerűséget is infúzióként, merthogy kétféle gyógyszerrel kezelnek.
De ezt a pirosat összesen a 10 napos kezelésből csak 4-szer kaptam, mindennap kétszer a fecskendőset kaptam.
Tehát egy picit túl misztifikáltam ezt a kemós kezelést, de persze örültem is neki, hogy nem olyan macerás, mint ahogy elképzeltem. :)
Semmit sem éreztem belőle, hogy most nyomtak belém mérget.
Szóval azért többet vártam ettől a komoly kezeléstől, mint hogy csak egyszerűen ide jönnek az ágyamhoz beadják, aztán jó napot! :)
Majd a nap maradék részében megbeszéltük, hogy kinek mit kell intézni a hét hátra lévő részében, mert sok elintézni való lesz még.
De erről majd később mesélek.
Folyt.köv.

Hickman line birtokosa

Hétfő délután levittek az új szállásomra, és át adtak az új csapatnak. Ők bekísértek egy szobába, ahol egy szabad ágy volt ami az enyém lett. Mondták, hogy azért ne nagyon pakoljak ki, mert szerda este úgyis átvisznek majd újból egy 1 ágyas steril szobába, szóval ne nagyon rendezkedjek be.
Velem szemben egy múmiává aszalódott indiai öregember feküdt, láthatóan elég rossz bőrben, a mellettem lévő ágyon egy középkorú feka fickó volt, aki miután hallotta, hogy új ember jött kidugta a fejét a függöny között, végig mért, biccentett és vissza vonult a sátrába.:)
A harmadik beteg, egy velem korabeli feka srác volt aki egész jó bőrben volt, ő másnap délután haza is ment.
Én is behúztam a sátramat és próbáltam otthonossá tenni még ha csak pár napot is vagyok itt.
A hely elég nagy volt, kb. 12 négyzet méter, minden elfért kényelmesen, az ágy mellette egy szekrény, rajta Panasonic Viera Lcd tv, egy fotel, két szék. Később a fotelt kivittük mert nagyon nagy volt.
Az első éjszakám egész jól telt, annak ellenére, hogy az egyik horkolt a másik krákogott, de igazából nem is nagyon érdekelt, mert a gondolataim teljesen máshol jártak.
Kedden kitüntetnek! A jobb mellkasomba operálnak egy csövet amit Hickman line-nak hívnak.Tisztára úgy hangzik mint valami díj neve: Hickman line! :)
Szóval kedd reggel elvittek egy mellkas ultra hangra, ahol a fickó annyi zselét kent a műszerre, hogy 5 perc múlva már a hátamon is éreztem a zselét. Tocsogtam a vizsgálat végére a zselétől, gondolkodtam is, hogy esetleg a végén egy iszap birkózás is lesz, merthogy a fickó is könyékig zselés volt. Komolyan, ennyi zseléből egy elefántot tetőtől-talpig végig ultra hangoztam volna. Elnézést is kért a végén a sok zselé miatt de azt mondta h a gép rossz és csak sok zselében működik.
Mondtam neki semmi baj, de merre van a zuhanyzó? Nevetett és mondta, hogy az nincs de itt egy tekercs törlő papír, használjak amennyit csak akarok. Na nem mintha én komolyan kérdeztem volna a zuhanyt. :)
A vizsgálat végén átvittek a kórház leghátsó részére ahol már embereket sem lehetett látni, és ott az egyik szobában volt egy kis műtő.
Egy nagyon szimpatikus középkorú doki csajszi, volt ott meg egy fiatal srác a segédje.
Bemutatkoztak, megmutogattak mindent, elmondták mi, hogy fog történni, ha fáj rögtön szóljak megállnak, de ne ijedjek meg, mert nem fog fájni, csak enyhe nyomást fogok érezni a mellkasomban, illetve érezni fogom ahogy a fő vénámon megy lefelé a szívem felé a cső. Megnyugtatott, hogy 25 éve ilyen műtéteket csinál szinte mindennap, a lehető legjobb kezekben vagyok.
Kérdezte, hogy akarok-e altatást, vagy elég a helyi érzéstelenítés. Mondtam elég az érzéstelenítés.
Neki kezdtek a műtétnek, tényleg nem éreztem semmit, minden rendben ment, de fellépett egy kis probléma mert a cső megtekeredett, és vissza kellett húzni egy picit. Na akkor nem kicsit fájt, szóltam is volna, de a rám kötött gép megelőzött mert elkezdett sípolni. A műtét kezdetekor a műtéti bemetszés köré raktak rám egy steril zacskót, hogy ne tudjak ráköpni a sebre, vagy rátüsszenteni ami a nyakamnál elindult függőlegesen a fejem fölé lógva olyan 10 centivel.
Na ez a zacskó ahogy a doki matatott a nyakamnál a könyöke meg néha hozzáért a zacskóhoz, és szép lassan a zacsi elkezdett az arcomra hajlani. Így amikor kifújtam a levegőt elhomályosodott minden, és azért a levegő vétel sem volt egyszerű.
Szóval mikor a gép elkezdett sípolni akkor kérdezte a doki, hogy érzek-e valamit. Mondtam, hogy azt érzem mintha ki akarná húzni a vénámat. Mondta, hogy az jó mert pont ezt teszi. Majd folytatta a műveletet, de ekkor azt kezdtem érezni hogy az egész jobb oldalam elkezd zsibbadni, még a fejemet is pont középen elzsibbasztotta a művelet, a jobb szememmel nem láttam semmit, a jobb fülem meg csak csengett. ekkor megint megszólalt a műszer és rám nézett a doki. Kérdezte jól vagyok-e. Mondtam neki hogy nem érzem a jobb oldalam egyáltalán, és talán jobban lennék ha levennék a fejemről a zacskót ami időközben teljesen rásimult az arcomra. Úgy vettem a levegőt mint Darth Wader, csak a beszédem nem volt még olyan. :)
Elnézést kért és lehúzta a zacsit a fejemről, mindjárt az élet naposabb oldalán voltam, eltűnt a zsibbadás, és a műtét is folytatódott.
Hamarosan a vágás össze varrása következett amit a segédje csinált nagyon ügyesen.
A végén még egyszer ellenőrizték ultra hanggal, hogy minden a helyén van.
Amikor felültem, kérdezte hogy vagyok. Mondtam nagyon éhes és szomjas vagyok, egyébként minden okés. Erre sarkon fordult és kiment. Oopsz! Gondoltam itt nem ült a poén, ezt elszúrtam. A fickó segített felöltözni, amikor a doki nő megjelent a kezében 2 csomag háromszög szendviccsel a kezében, és egy üveg vízzel.
Kérdezte, hogy melyiket kérem, mert az egyik vegetáriánus a másik marhahúsos. Megköszöntem és mondtam, hogy a marhahúsos szimpatikusabb. Hát azért ezt megnéztem volna otthon, hogy a doki kiszalad és a saját pénzén vesz az automatából kaját a betegnek. Nagyon jó érzés volt! :)
Mondták, hogy eltolnak a röntgenre, és ott készítenek felvételt a mellkasomról, hogy rögzítve legyen az aktámban. Elköszöntek, és sok sikert kívántak a kezelésemhez.
Én meg csak azon tűnődtem, hogy annak ellenére, hogy valószinűleg még egyszer fogok találkozni velük, amikor kiveszik a cuccot, mégis úgy bántak velem mint egy emberrel, és nem csak egy futó szalagon menő valamivel, mert ugye ők egész nap ezt csinálják, már több mint 20 éve, és mégis kedvesek tudnak lenni az emberrel, megkérdezték, hogy jól mondják-e a nevemet, jól érzem-e magam, egyszóval nem fásultak bele
és meg maradtak érző embernek! :)

Hickman Awards

Így kéne ennek otthon is működnie! :(
Folyt.köv.
Ui. 3 nappal késöbb találkoztam a doki nővel, és megkérdezte: Helló Zsolt! Hogy vagy? :)

Zsolti angyalai

Bár az előző részt úgy fejeztem be, hogy láb lógatva telt el a hétvége, de ez csak a vizsgálatokra értettem.
Ugyanis amikor fel kerültem a sürgősségiről a kórházba, még csütörtök hajnalban, akkor egy, negyedik emeleti panorámás egy ágyas lakosztályba kerültem ahol saját ápolóm volt, saját zuhanyzós fürdőszobával.
Egyből el is neveztük szállodának a kórházat.
Közben megtudtam, hogy vasárnap reggel érkeznek az Angyalaim, Imádott feleségem, és Drága húgom személyében. Úgy éreztem, ha ők itt lesznek, akkor már semmi baj nem lehet, már alig vártam a vasárnapot.
Miután megérkeztek, és letették a cuccokat a menhelyünkön, egyből bejöttek. Nagyon jó érzés volt látni őket. Rögtön keresték az orvost, hogy tudjanak beszélni vele. Ő elmondott nekik mindent amit csak lehetett, és ha valami kérdésük lenne még akkor hol találják! Amikor ők is képbe kerültek a dologgal, akkor jött a következő lépés, mire van szükségem, mit hozzanak be, mit vásároljanak!
Odaadtam a bank kártyámat nekik, és mondtam, hogy vegyenek amit jónak látnak!
Majd elviharzottak, mert kajálni sem kajáltak,és majd éhen haltak.
Délután megjelentek Primark-os zacskók garmadával, mint a Szex és New York csajai egy vásárlás után.
Megmutogatták, hogy miket vettek a gyerekeknek, mert olyan olcsó volt, hogy nem hagyhatták ott, meg így is úgy is meg kellett volna venni nekik ezeket, előbb-utóbb! A gyerekek nyertek 2/3-1/3 arányban úgyhogy a Kristófnak van szép sárga Bob Builderes gumi csizmája, apának meg fehér pólója! :)
Persze Balával együtt a hétvégét különböző gyógymódok kitalálásával töltöttük, úgy mint például a "Pussy" nevű energia ital vénába juttatása. :) Ő esküszik rá, hogy hatásos, ha valami baja van akkor ő bizony Pussy-hoz nyúl! :D
De ugye nem mindenkinek hatásos ugyanaz a gyógyszer! :)

A Pussy csodákra képes! :)

Na de visszatérve a szálloda problémára, ennek a luxusnak egyszer csak vége szakadt, mert mondták, hogy a hétfő estét már a onkológián fogom tölteni, 4 ágyas szobákban.
Valószinűleg eddig tartott az üdülési jogom a szállodában, de hogy ne rakjanak ki egyből azért át küldenek egy kicsit a Szot-szállóba is. :)
Na de semmi baj ez is jobb, mint az otthoni kórházakban uralkodó állapotok.
Vasárnap reggel szóltak, hogy hétfő reggel legyek kész reggel 8 órára, mert jön a beteg szállító autó és visznek át a másik kórházba matyizni!
Hát nem mondom, hogy úgy vártam, mint a gyerekek a karácsonyt, de nem volt mit tenni ezen is túl kellett esnem.
Hétfőn reggel készen álltam a bevetésre, de csak nem jött senki. Gondoltam talán meg úszom, de nem volt szerencsém!
Egyszer csak megjelent egy raszta hajú srác és mondta, hogy helló én viszlek el a másik kórházba matyizni!
Mondom ez király, remélem a diszpécser központ is így kereste a megfelelő taxist a rádión, hogy hammersmith hospitalba lenne egy fuvar anyag leadás céljából, jattos fuvar! :D
Na mindegy, elvitt a srác, és a főbejáratnál kirakott. Kérdezem tőle, hogy Te tudod hova kell mennem, mert én nem! Mondta, hogy neki az andrólogiai osztály van megadva címnek, de ő se tudja, és az autót sem hagyhatja itt, menjek oszt kérdezem a recepciót. Mondom neki, köszi a segítséget, meg vársz? Azt mondta, hogy nem neki csak ide kellett hoznia. Az fasza! Én utána, hogy menjek vissza a kórházba? Azt ő nem tudja, de már intett is és elporzott!
Én ott álltam szabadidő ruhában, maszkkal a burámon egy giga nagy kórház bejárata előtt, egyedül!
Nagy nehezen megtaláltam az osztályt, és amíg kerestem, egy folytában azon gondolkodtam, hogy mit fogok mondani, miért jöttem?!
Nagy levegőt vettem, és beléptem az ajtón egy váróba. Ott ült egy csomó középkorú fickó egy pár fiatal csajjal, és mindenki engem nézett! :) Oda megyek a pulthoz ahol egy madámnak kifestett öreglány ült és mondom neki, hogy ki vagyok, honnan jöttem, és mit kell csinálnom!
Nagyon kedves volt mondta, tudnak már rólam, és adott egy papírt, azt kell kitölteni, és utána csüccs le és várjak!
Így is történt, leültem és vártam. Közben néha elrikkantott egy nevet, meg egy szoba számot, és már ugrott is a páciens.
Majd rám került a sor! Mr. Kiszley, room number 1. Azzal már nem is fárasztottam magam, hogy kijavítom a nevem, mert ahány ember annyiféle képpen mondja! Úgyhogy itt Mr. Kiszley voltam, amúgy sok helyen is.
Majd a kezembe nyomott egy decis műanyag poharat ami be volt rubrikázva. Reménykedtem, hogy ezt nekem nem kell tele rakni, mert akkor nincs szükség vissza fuvarra, csak másnap, talán!
Mondta ha kész vagyok akkor a szobába találok matricát meg tollat, miután lezártam a dobozt írjam fel a nevem a matricára, és ragasszam rá a pohár tetejére és az oldalára, úgy hogy ha valaki ki akarja nyitni elszakadjon a matrica! Majd sok sikert kívánt!
Mondjuk most jobban örültem volna egy jó szerencsés köszönésnek, mert akkor a szerencsémben jobban bíztam mint a sikeremben! :)
Be mentem a szobába és körbenéztem.
Középen egy 1személyes fenyő ágy, mellette két fenyő éjjeli szekrény, amik úgy néztek ki, mint amikor megunod a bútorodat, és kiviszed a nyaralóba, mert oda még jó lesz.
Volt még egy tévé fül hallgatóval, gondoltam benyomom, aztán neki esek a dolognak. Hát persze, hogy nem volt benne semmi műsor, még foci sem, nem hogy pornó film.
Gondoltam megnézem mi van a fiókokban.
Hát voltak benne. A legfrissebb kiadású pornó újság, ha jól emlékszem 1991 volt, de általában 87-es, 89-es újságok voltak, mind tele bozontos muffal lógó csöcsökkel,esküszöm úgy néztek ki mint valami duci pornós dögök.
Hát mondtam magamnak, ez így nem fog menni, úgyhogy elővettem a szép emlékeimet, és így sikerült megoldanom a dolgokat!
Miután végeztem, ki vittem a cuccot a madámnak, azt mondta hogy jöjjek vissza 2-re!
Mondom neki, hogy jól értem 2-re, hiszen 11 óra van, mit csinálok én addig itt?
Márpedig ezt meg kell várni, mert ha a vizsgálatok kiderítik, hogy jók a spermáim akkor egy csomó jogi papírt kell majd kitöltenem!
Hurrá!! :)
Nem volt mit tenni, elütöttem ott az időt a kórházban, majd visszamentem fél 2-re, az váróba.
Meglátott a Madám, mondta, hogy mindjárt jön Dr. Vanessa, és ő majd megbeszéli velem a dolgokat.
Reménykedtem, hogy egy rusnya csajjal kell beszélnem a spermáim sorsáról, és nem egy szexi doki nénivel, és félig  bejött a számításom, mivel Dr. Vanessa egy idősebb fickó volt, mellesleg az osztály vezetője.:)
Bementünk az irodába, és a szokásos adat egyeztetések után elkezdödött mindenféle jogi kérdés átnézése.
Meddig akarom lefagyasztatni, a cuccokat, ha meghalok, kinek adhatják oda, csak a feleségem használhatja fel, ha a halálom után születik a gyerekem, akkor a nevemet használhatja-e, és még egy csomó kérdés volt.
Majdnem 2 órát beszéltünk bent, mármint ő beszélt én meg válaszoltam a lehető legegyszerűbben, és közben írtam alá a papírokat, hogy ezt is meg ezt is meg értettem.
Majd miután végeztünk, meg kérdezte, hogy van-e valamilyen kérdésem.
Kérdezem tőle, hogy megyek vissza a kórházamba, hívnak nekem taxit megint, merthogy annyi pénz nálam nincs, hogy kifizessem a takkert.
Láttam rajta, hogy egy kicsit lefagyott, mert nem ezt a kérdést várta, de nekem most ez volt a legfontosabb! :)
A Madám hívott nekem egy takkert, én bepattantam, és egy óra múlva már a megszokott menedékem nyugalmát élveztem, mint egy megmenekült őz bak a vadász elől!
Alig vártam, hogy újra lássam az Angyalaimat, akik addig vásárlással ütötték el az időt! :)
Folyt. köv.

A nyomozás

Másnap reggel amikor észhez tértem, már meg is támadtak mindenféle vizsgálatokkal. Vérvétel, ami mindennapos lett időközben, és egyszer csak megjelent egy mütőruhás csapat. Persze mondanom sem kell, hogy három fiatal csajsziból állt a csapat! Mondták, hogy akkor ők most megfúrják a csípőmet! Hurrá, de jó lesz nekem! :)
Gatya le oldal fekvés, magzat pózban, és bármennyire is fáj meg ne mozduljak! Okés!
Egészen odáig nem is volt baj amíg el nem érhettek valami ideget, olyan fájdalom nyilallt belém, mint a fog orvosnál a gyökér kezelés.
Hát nem volt egyszerű mozdulatlanul tűrni a procedúrát, de azért megoldottam!
Majd délelőtt megjelent egy ápoló srác és mondta, hogy levisz egy nukleáris injekcióra! Hát ez tök jó, nincs elég bajom, még sugározni is fogok! :)
Miután beadták, átvittek röntgenre, és átvilágítottak, mint a 3/3-asokat, tetőtől talpig.
Aztán jött egy teljes ultra hang vizsgálat, ami kiterjedt a szívre, vesére, májra, és a többi kütyüre egytől egyig!
A vizsgálatok végén azt mondták, hogy minden rendben van, indulhat a kemó!
Vissza vittek a szobámba, és mondták, hogy mindjárt jön az orvosi konzílium, és mesélnek.
Szerencsére bent volt Péter barátom, akivel itt találkoztam először személyesen a kórházi szobában, előtte csak chaten, és telefonon beszéltünk!
Ő nagyon jól beszél angolul, és Ana megkérte, hogy jöjjön be mert itt most fontos dolgokat fognak mondani amit mindenképpen értenem kell!
Szegény sráccal 10 percet tudtam beszélgetni, és már meg is érkezett a 10 fős orvosi csapat.
Elmondták, hogy sajnos a gyanújuk beigazolódott, és az már biztos, hogy accut myleoid leukémiában szenvedek!
Elmondták a lehetséges mellék hatásokat, a kezelés menetét, a későbbiekben várható egyéb betegségeket,
illetve mondták, hogyha szeretnék még gyereket, akkor a kezelés megkezdése előtt le kell adnom cuccot, mert lehet hogy nem élik túl a kemót!
Majd miután elmondtak mindent, álltak és vártak!
Mondom a Petinek, ezek mire várnak?
A válaszodra, hogy induljon a kezelés vagy haza mész és otthon csinálod meg a kezelést!
Mondtam, hogy most tudom meg mi a bajom, és még senki sem tudja a családból, én így nem dönthetek, kérek egy órát, és telefonálok mindenkinek!
Okés, egy óra múlva vissza jönnek!
Kiment mindenki a szobából, és ott maradtam egyedül, a könnyeimmel küszködve, és egy folytában az járt az agyamban, hogy miért pont én?! Nem mintha az életem utolsó féléve séta kocsikázás lett volna, szívtam rendesen, és most amikor kezdenék egyenesbe jönni, egy hónapon belül itt lehetett volna a családom velem, erre ez történik! Mijééért! :(
Na erőt vettem magamon és felhívtam először az anyósomat, mert ő egészségügyben dolgozik, és mindenkit ismer akit kell.
Neki mondtam el, hogy mi van velem, és kérdeztem, hogy szerinte mi legyen, maradjak itt, vagy menjek haza?
10 percet kért, hogy fel tudja hívni az onkológus ismerősét, és megkérdezi tőle, hogy melyik a jobb választás!
Vissza hívtam, és azt mondta, hogy maradjak itt. Itt nagyobb esélyem van a gyorsabb felépülésre mint otthon!
Megkértem őket, hogy menjenek át az Ancsához és mondják el neki személyesen, mert én nem tudom felhívni őt azzal, hogy bocs de leukémiás vagyok!
Majd telefonáltam ide oda, aztán megjelentek a doktorok.
Mondtam nekik, hogy induljon a tor túra!
Hoztak mindenféle papírokat amiket aláírattak velem, hogy bármi történik nem ők a hibásak, meg ilyen jogi kérdéses dolgokat írtam alá.
Elmondták a kezelések, vizsgálatok sorrendjét, mondták, hogy hétfőn átvisznek a Hammersmith hospitalba, anyag leadásra, szóval legyek kész 8-ra.
Majd a hétvége igazából csak úgy láb lógatva telt, persze folyamatos kontroll alatt, vérvétel, vér nyomás, hő mérés stb.
Bocsánat mindenkitől, de most csak ennyi mert nem érzem jól magam, de ígérem jön a folytatás!

Az első kórházi napom

Szóval beértem a kórházba, még a parkolóban egy kicsit pihiztem, hogy bejussak ájulás nélkül a sürgősségire, mert nem voltam toppon erőnlétileg! :)

Beérve az ajtón, látom, hogy áll előttem egy malteros ruhás faszi, mellette meg ücsörög egy atom piros tűzcsap fejű fickó aki úgy fújtatott mint egy gőzgép! :)
Kérdezem őket, hogy ők is a beteg felvételre várnak-e, mert ha nem akkor kikerülném őket.

De mondta a malteros, hogy ők is ide várnak mert a barátja elég szarul van, persze ezt inkább lengyelül mondta a fickó, némi angol szó használatával, aminek roppant módon megörültem, hogy vannak akik nálam is rosszabbul beszélnek angolul! :)

Megérkezett az asszisztens aki felveszi az adatokat, illetve neki kell elmondani nagyjából, hogy mi a bajod, és ő eldönti, hogy mennyire vagy sürgős eset.

Szóval kérdezi előttem az "urakat", hogy mi a gondjuk, ezek megbeszélték lengyelül egymás között, majd a malteros srác összeszedte az összes angol tudását és a következőket mondta: Ő a barátom Thomas, aki 3 hete van itt látogatóba nálam, és azóta egy folytában be van rúgva, mindennap, és most már nagyon fáj mindene! Nézze milyen piros a feje is! :D :D

Sajnos róluk nem készítettem képet, mert ekkor még nem gondoltam, hogy blogot fogok írni a történtekről! :)

Hát alig bírtam ki, hogy ne röhögjek tele torokból, annak ellenére, hogy fájt a torkom, a csaj se bírta ki röhögés nélkül, de erőt vett magán és elkezdte felvenni az adatokat.

Szerencsére jött időközben egy másik asszisztens aki elkezdett velem foglalkozni, pont jókor mert éppen megkapaszkodtam az ajtófélfában, ugyanis ájulás határán voltam megint!

Elmeséltem, hogy mi szitu velem, felvette az adataimat, leültetett, de kb. 10 perc múlva már hívtak is vizsgálatra!

Egy fiatal dokihoz kerültem aki miután elmeséltem, hogy be van dagadva a torkom, megnézte, és gratulált, hogy milyen szép nagyra növesztettem a mandulámat, ilyet még sosem látott! :)



+ 18-as kép!! Ez még a menhelyen készült felvétel, a kórházban már háromszor ekkora volt!!!



Majd mondta, hogy elmegy szól egy-két kollégának, hogy most mi legyen, mindjárt visszajön!

Na én felkészültem a "legrosszabbra", hogy kiveszik a mandulámat! Gondolkodtam, és rájöttem ezt még jól is időzítettem, mert április 7-10-ig hazamehettem volna, de így előbb haza tudtam volna menni beteg állomány alatt is!

Dörzsöltem is a markomat, és egyből rafkós magyarnak éreztem magam, egészen addig amíg megjelent az orvosom, ötödmagával, és kézről kézre adták a spatulát, nem zavartatva magukat attól, hogy majdnem mindegyiket sikerült kis híján lehánynom ahogy turkáltak a számban, de gyakorlottak lehettek, mert mindegyik abbahagyta a turkálást az akció előtt!

Gondoltam, ez egy társasjáték lehet náluk, hogy kit fog a beteg lehányni, mert nagyon vidámak voltak, miután befejezték a vizsgálatot! Hát azt hiszem ebben a játékban én voltam a vesztes, mert nem sikerült egyiket sem elkapnom! :)
Miután megbeszélték az esetemet, odafordult a dokim hozzám, és elkezdte hibátlan angolsággal mondani nekem, hogy mi fog történni most velem! Majd miután elmondta akkor szóltam neki, hogy kezdje újra az egészet, lassan, egyszerűen, mutogatva, merthogy a normális angol nyelvben sem vagyok annyira járatos, nemhogy az orvosi nyelvben!
Nevetett egyet, és elkezdte újra magyarázni, amit már megértettem.
Első lépésben szteroidot és antibiotikumot kapok a mandulámra, hogy minnél előbb folyadék és kaja kerülhessen belém, közben a bal karomba már kötötték is az infúziót, meg a zacsikból a cuccokat, a jobb kezemből pedig a vért vették! Ja és hogy jó legyen a számból pedig a láz mérő lógott!
Annak örültem igazán, hogy ültem és a seggembe nem tudtak semmit se dugni! :)
Ennek a sok hirtelen vizsgálatnak meg a gyógyszerek hatásának következménye képpen, és a közel fél liter vér levételének látványára, kezdtem magam úgy érezni, mint a brazil eső erdő indiánjai transz alatt, mert hirtelen körülöttem mindenki elérhetetlennek tűnt, és azt láttam, hogy beszélnek hozzám de egy hangot sem hallottam, hullámoztak körülöttem, mintha szellemek lennének,közben pedig hol megfagytam, hol meg ömlött rólam a víz, egy perces váltásokban!
Majd érezni kezdtem, hogy az a szék amibe ültettek elkezdett lejteni mert csúsztam le róla, úgyhogy a mellettem két oldalt lévő infúziós állványt megragadva, felkészültem egy sí sánc ugrás megkezdésére.:)
De sajnos a gyakorlatot nem tudtam véghez vinni mert két nővér felkarolt, így nem tudtam bemutatni hogy mit tudok! :)
Felraktak egy elkülönítő szobában az ágyra, és ott folytattuk a dolgokat. Szerencsére megérkezett Ana is, így a nyelvi gondoktól megszabadultam. Az első mondata az volt, hogy úgy nézek ki mint egy múmia! Köszi, ez jól esett! :)  A szteroidok és a anti cuccok  hatására, kb.10 perc alatt a mandulám visszament a felére, és tudtam inni vizet is, gyógyszert tudtam be venni úgy, hogy nem akadt meg a torkomon, egyszóval nagyszerű érzés volt! Ana hüledezett, hogy az előbb el akartam fogyni, most meg visszatért a színem, visszaalakultam a rendes emberi kinézetemre!
Aztán mondták nekünk, hogy aggasztja őket, hogy a lázam nem akar lemenni az egyszerű gyógyszerek hatására, (40.5C) ezért valami más gyulladásra is gyanakodnak, és adnának erősebb gyógyszert a lázra!
Mondtuk, hogy hajrá, csináljuk! Mondjuk, csak úgy megjegyzésként, az otthoni 38.2 C-os lázat úgy éltem meg, hogy mindjárt meghalok! :)
Közben újra levettek vért 2 órás különbséggel, hogy össze tudják hasonlítani a kettőt, változott-e valami.
Amíg folytak a vizsgálatok addig pihegtem a szobában, és meséltem Anának a történteket.
Majd bejött a dokim, és mondta, hogy bent tartanak éjszakára, mert további vizsgálatokra lehet szükség, valami nincs rendben a vér eredményemmel!
Mondjuk annak, hogy bent tartanak speciel örültem, mert a Bala tesóm éppen Budapesten volt, "bevetés" alatt, :) és nem volt túl sok kedvem egyedül lenni a menhelyen!
Szóval, hogy ne húzzam az első napomat a kórházban, annyi történt még, hogy felvittek egy, 1 ágyas megfigyelő szobába, Ana elment este 11-kor, mert szegény kezdett hajnali 3.30-kor, úgyhogy mondtam neki, hogy ne várja meg mire én a végleges helyre kerülök, majd megüzenem merre vagyok.
Elhelyeztek a szobában, mindent megmutogattak mi, hol van, hogy működik stb.
Pont készültem lefeküdni, amikor is bejött Dr. Willis, a kezelő orvosom, egy középkorú ázsiai fickó, és elkezdett mesélni. Nem jók a vér eredményeim, túl magasak a fehér vérsejt celláim, egy normál vérben max. 10 van, ezzel szemben nekem 50, amit a mandula gyulladásom nem indokol.
Kérdezgetett mindenfélét, hogy volt-e a családban rákos megbetegedés, előzmények voltak-e, stb.
Mondta, hogy holnap további vizsgálatok lesznek, amik fájdalmasabbak lesznek az eddigieknél, mint például a csípőcsontból való velő minta vétel. Nem kell meg ijedni, csak másfél centire fúrnak a csípőmbe egy 8mm-es tűvel és úgy vesznek mintát, nem lesz semmi baj, ez rutin dolog!
Szóval pihenjek, mert másnap sok dolgunk van!

Ez éjjel 1-kor történt ez a beszélgetés, a végén kérdeztem, hogy akkor most mi ez az egész, erre az volt a válasza, hogy valószinűleg accut myeloid leukémiám van!

Akkor úgy éreztem magam, mint akit pofán csaptak egy szív lapáttal! :(

Én hülye meg felkészültem a legrosszabbra, hogy kiveszik a mandulámat! :)

R2D2 a hű szolgám, most éppen pihen! :)

Negyed 2-kor így tettem le a fejem a kórházi ágyra a pittyegő R2D2-k között, arra gondolva, hogy biztos csak a gyenge nyelv tudásomnak köszönhetően, félreértettem valamit!

Mindegy, másnap jön a nyelvi felmentő sereg, és mindent megtudunk, hogy mi lesz a továbbiakban!

Ezek után jó éjszakát kivántam magamnak, és vártam a másnap reggelt, hogy véget érjen ez az ébren lévő rémálom!

Folyt. köv.

Az előzmények

Helló Mindenki!

Egy kis előtörténet azokból az időkből amikor még csak hírekből hallottam Leu-ról és kémiáról! :)
Az egész úgy kezdődött, hogy március közepe felé el kezdtem érezni hogy fáj a torkom, és ugye igazi magyar macsó férfiként nem az az első dolgod, hogy szaladsz az orvoshoz, hanem mindenféle házi praktikákkal próbálsz megszabadulni az akkor még csak kellemetlen tünettől.
Jó magam is így tettem, és mindenféle teákkal szopogatós gyógyszerekkel, mézzel, öblögetős gyógymódokkal próbálkoztam, több kevesebb sikerrel.
Volt hogy elmúlt 3-4 napra is az egész, de nemsokára újra kiújult!
Sajnos sikerült úgy "elmacsóskodni" a dolgot hogy március 28-ika volt az utolsó nap amikor még le tudtam passzírozni egy kis tészta levest a torkomon, utána már csak folyadékot tudtam inni, annyira fájt.
De aztán március 30-án megadtam magam!

Délutános voltam aznap, 15 órakor kezdtem a melót, és éjjel 1-ig kellett volna nyomnom a piros emeletesemnek! ( aki nem ismer annyira annak csak infó, hogy Londonban buszozok, piros emeletessel az itteni "BKV"-nál :)  )

Szóval elindultam a járatommal az utamra, de alig vártam már hogy a végállomásra érjek, mert éreztem az idő múlásával, mintha az aksim az út végére mindig lemerülne.

Minden végállomáson van 10 perc szünet, és az pont elég volt h egy picit lehunyva a szemem feltöltődjek a következő útra töltsem magam egy kicsit!

Tudni kell h minden műszakban van 1 óra szünet, amikor az egyik végállomáson átveszi egy másik sofőr a buszt, és 1 óra múlva, én egy másik sofőrtől veszem át a buszt.
Ez a szünet nekem 19 órakor került rám.
De ekkor már éreztem h én bizony az egész műszakot képtelen lettem volna végig vinni, úgyhogy a kitűzött cél az egy órás szünet elérése volt!
Az egyik 10-es szünetemben írtam az Anának, aki itt a mi Anyusunk, :) mert bármilyen lelki, egészségügyi, és bármilyen gondunkkal Őt terheltük szegényt, a több mint 20 éves itt tartózkodása miatt mindent tud hova, mit, mikor, hol, egyszóval Ő a mi szeretett Anyusunk! :)
Szóval hogyha tudunk akkor találkozunk már a kórházban, mert nekem végem van, és legalább valaki tudjon róla h hol vagyok, és mi van velem!
Mert persze a Feleségemet, a Tesómat,és a Szülőket nem idegesítettem azzal h milyen qrva szarul vagyok, csak annyit mondtam h egy kicsit fáj még a torkom.
Nem akartam, hogy az otthoni millió gondokra még az én bajom is a nyakukba kerüljön!
Az utolsó előtti körömön már annyira elfajultak a dolgok, h úgy néztem ki mint akit nyakon öntöttek vízzel, mert hol ki rázott a hideg  hol pedig a tökömön is folyt az izzadság! :)
Alig vártam h a végállomásra érjek, ezért toltam is neki és be is értem 6 perccel előbb, így volt 16 perc pihenőm! Kirrrály, tudok pihizni sokat!
Lehajtottam a fejemet a kormányra és behunytam a szememet, és végem volt mint a botnak!
Arra eszméltem h be vágom a fejemet a kormány oszlopba és a fejem a műszerfal és a kormány között van!
Képzelhetitek milyen vicces lehetett ez kivülről a gyalogosok szemszögéből! :)
Na kihámozom magam a kormányból magam, ránézek a controll rádióra ( ezen a kütyün van minden infó mikor kell indulnod, mennyire van előtted az előző busz, mekkora a késésed, stb.), 12 perc késésben voltam! :)
Számoltam gyorsan, 28 perc kiesett az életemből akkor! :)
Gyorsan kiszálltam a buszból, nyakon öntöttem magam vízzel, és a lovak közé csaptam, mert ugye a másik végállomáson vár a váltó sofőröm!
A szerencse velem volt mert, csak 5 perc késés lett a vége, és így nem volt balhé hogy hol voltam ennyi ideig! :)
Összeszedtem a cuccaimat a fülkéből, és kitámolyogtam a buszból, kérdezte a váltóm hogy jól vagyok-é, mert nagyon szarul nézek ki! Mondtam neki h mindjárt eldobom magam, annyira szarul vagyok, úgyhogy én ma már nem gályázom, hanem megyek a kórházba! Bementem a garázsba, elmeséltem az ügyeletes górénak hogy mi van velem, és én most elmegyek a kórházba, majd jelentkezem hogy mi a szitu!
Anának írtam hogy most indulok a kórházba, ha tud jöjjön, visszaírt hogy 30 perc múlva ott van Ő is!
Folyt. köv.