Az előzmények

Helló Mindenki!

Egy kis előtörténet azokból az időkből amikor még csak hírekből hallottam Leu-ról és kémiáról! :)
Az egész úgy kezdődött, hogy március közepe felé el kezdtem érezni hogy fáj a torkom, és ugye igazi magyar macsó férfiként nem az az első dolgod, hogy szaladsz az orvoshoz, hanem mindenféle házi praktikákkal próbálsz megszabadulni az akkor még csak kellemetlen tünettől.
Jó magam is így tettem, és mindenféle teákkal szopogatós gyógyszerekkel, mézzel, öblögetős gyógymódokkal próbálkoztam, több kevesebb sikerrel.
Volt hogy elmúlt 3-4 napra is az egész, de nemsokára újra kiújult!
Sajnos sikerült úgy "elmacsóskodni" a dolgot hogy március 28-ika volt az utolsó nap amikor még le tudtam passzírozni egy kis tészta levest a torkomon, utána már csak folyadékot tudtam inni, annyira fájt.
De aztán március 30-án megadtam magam!

Délutános voltam aznap, 15 órakor kezdtem a melót, és éjjel 1-ig kellett volna nyomnom a piros emeletesemnek! ( aki nem ismer annyira annak csak infó, hogy Londonban buszozok, piros emeletessel az itteni "BKV"-nál :)  )

Szóval elindultam a járatommal az utamra, de alig vártam már hogy a végállomásra érjek, mert éreztem az idő múlásával, mintha az aksim az út végére mindig lemerülne.

Minden végállomáson van 10 perc szünet, és az pont elég volt h egy picit lehunyva a szemem feltöltődjek a következő útra töltsem magam egy kicsit!

Tudni kell h minden műszakban van 1 óra szünet, amikor az egyik végállomáson átveszi egy másik sofőr a buszt, és 1 óra múlva, én egy másik sofőrtől veszem át a buszt.
Ez a szünet nekem 19 órakor került rám.
De ekkor már éreztem h én bizony az egész műszakot képtelen lettem volna végig vinni, úgyhogy a kitűzött cél az egy órás szünet elérése volt!
Az egyik 10-es szünetemben írtam az Anának, aki itt a mi Anyusunk, :) mert bármilyen lelki, egészségügyi, és bármilyen gondunkkal Őt terheltük szegényt, a több mint 20 éves itt tartózkodása miatt mindent tud hova, mit, mikor, hol, egyszóval Ő a mi szeretett Anyusunk! :)
Szóval hogyha tudunk akkor találkozunk már a kórházban, mert nekem végem van, és legalább valaki tudjon róla h hol vagyok, és mi van velem!
Mert persze a Feleségemet, a Tesómat,és a Szülőket nem idegesítettem azzal h milyen qrva szarul vagyok, csak annyit mondtam h egy kicsit fáj még a torkom.
Nem akartam, hogy az otthoni millió gondokra még az én bajom is a nyakukba kerüljön!
Az utolsó előtti körömön már annyira elfajultak a dolgok, h úgy néztem ki mint akit nyakon öntöttek vízzel, mert hol ki rázott a hideg  hol pedig a tökömön is folyt az izzadság! :)
Alig vártam h a végállomásra érjek, ezért toltam is neki és be is értem 6 perccel előbb, így volt 16 perc pihenőm! Kirrrály, tudok pihizni sokat!
Lehajtottam a fejemet a kormányra és behunytam a szememet, és végem volt mint a botnak!
Arra eszméltem h be vágom a fejemet a kormány oszlopba és a fejem a műszerfal és a kormány között van!
Képzelhetitek milyen vicces lehetett ez kivülről a gyalogosok szemszögéből! :)
Na kihámozom magam a kormányból magam, ránézek a controll rádióra ( ezen a kütyün van minden infó mikor kell indulnod, mennyire van előtted az előző busz, mekkora a késésed, stb.), 12 perc késésben voltam! :)
Számoltam gyorsan, 28 perc kiesett az életemből akkor! :)
Gyorsan kiszálltam a buszból, nyakon öntöttem magam vízzel, és a lovak közé csaptam, mert ugye a másik végállomáson vár a váltó sofőröm!
A szerencse velem volt mert, csak 5 perc késés lett a vége, és így nem volt balhé hogy hol voltam ennyi ideig! :)
Összeszedtem a cuccaimat a fülkéből, és kitámolyogtam a buszból, kérdezte a váltóm hogy jól vagyok-é, mert nagyon szarul nézek ki! Mondtam neki h mindjárt eldobom magam, annyira szarul vagyok, úgyhogy én ma már nem gályázom, hanem megyek a kórházba! Bementem a garázsba, elmeséltem az ügyeletes górénak hogy mi van velem, és én most elmegyek a kórházba, majd jelentkezem hogy mi a szitu!
Anának írtam hogy most indulok a kórházba, ha tud jöjjön, visszaírt hogy 30 perc múlva ott van Ő is!
Folyt. köv.