Az elöző rész végén említést tettem az ágy szomszédaimról.
Most bemutatnám őket bővebben.
Van velem szemben a feka öregember akit Oswaldnak hívnak, és hogy igazából mi a baja az nem derült ki, csak ami látható, hogy nagyon nehezen veszi a levegőt és fáj a mellkasa. Ezért szinte állandóan rá van kötve az oxigénre, Amikor nincs rajta akkor az emberünk vagy köpköd folyamatosan, vagy úgy veszi a levegőt, mint akinek lenyomják a fejét a víz alá 5 percre, és utána feljön a vizből és hirtelen vesz levegőt. Ez önmagában nem gond ha látod az öreget, de amikor elfüggönyözi magát, akkor mindig olyan érzésem van amikor levegőt vesz, hogy ez kész megfulladt, az utolsó levegő vételnél.
De nem, mert utána majdnem mindig jön egy "fuck" szócska! :)
Aztán mellette ott van Adam a fiatal fehér srác. 33 éves, és ő is leukémiás mint én, ő is a második kemóját kapja. Olyan 90 kiló körüli a fickó és szinte egész nap eszik! A szokásos étkezéseken kivül folyamatosan tolja magába a csokikat, chipseket, sütiket stb. Ja és mellette kijár dohányozni 2 óránként! :)
Valószinüleg van más betegsége is, mert kap naponta kétszer a hasfalába injekciót, amit minden esetben óriási jajveszékelés közepette adják be, úgy fáj neki mintha fel vágnák a hasát, pedig egy 2 centis vékony tűvel szúrják meg csak! :))
Ja és nem mellesleg az emberünk sem eszik kórházi kaját, mint ahogy én sem, mindig telefonon rendel (kór)házhozszállítással kaját, és szinte mindig p..csa erős indiai, kinai kajákat eszik, aminek az a vége, hogy a kaják után fél óráig csak csuklik, mint az állat! :) A másik eredménye az erős kajáknak, hogy emberünknek állandóan melege van, ezért folyamatosan megy nála egy ventilátor ami annyira erős, hogy még én is fázom, pedig legalább 4 méterre vagyok tőle! :)
A múltkor benn volt a felesége akinek hosszú haja van, és pont leült a ventilátorral szembe, úgy nézett ki a csaj mintha álló helyzetben motorozna, szinte vizszintesen állt a haja a nagy huzattól! :)
Meg is elégelte hamar, mert odament és kihúzta a konnektorból, miután hiába kérte Adamtől, hogy vegye lejjeb legalább addig amíg ő itt van. Lett is nagy veszekedés belőle!
Ami nagyon éredekes mindhárom embernél, hogy az illedemesség, vagy szemérmesség,- vagy nem is tudom mibe lehet besorolni ezeket a dogokat- nem nagyon foglalkoztatja őket, szó nélkül finganak, böfögnek, csuklanak, orrot szívnak, mindenki elött, nem számít, hogy ott van valakinek a hozzátartozója, vagy a nővér, vagy éppen a dokik, nekik nem számít, mintha mi sem történt volna úgy folytatják a fent említett tevékenységeket! Sokszor már az én pofám égett amikor beszél hozzám a doki csajszi, és mellettem az emberünk meg elenged egy egész galambcsapatot! :)
A doki csajszi megáll a mondat közepén, kikerekedik a szeme, megkapaszkodik az ágyamban, és megkérdezi tőlem, hogy ez az aminek hallatszott, én meg csak bólogatok egy kis mosollyal a szám szegeletében! Majd hüledezik egy kicsit és befejezi a mondókáját! :)
Végezetül itt van a mellettem galambokat reptető Mark, aki kb. 50 év körüli faszi.
Nagyon rendes fickó egyébként, állandóan osztogat sütiket, csokikat mindenkinek, és állandóan invitál cigizni meg kávézni, mindenkitől kérdezgeti, hogy hogy van, nagyon kedves faszi! Hasonlóan hozzánk ő sem eszik kórházi kaját, ő lejár a kórházban lévő étterembe kajálni ahol nem a kórházi konyhán főtt kaját osztják! :)
Valószinüleg saját cége van mert nagyon sokat telefonál és osztogatja az utasításokat, ki hova menjen, mit csináljon!
Az is biztos, hogy nincs családja, mert sosem volt látogatója az együtt eltöltött 2 hét alatt.
Neki nem tudom mi a betegsége, de nagyon komoly lehet, mert mikor kiengedték egy hétre,úgy örült mint egy gyerek a hírnek, hogy kimehet, és akkor mondta el, hogy karácsony óta bent van a kórházban!!! Majdnem 6 hónapot volt bent a kórházban!!! Én meg a múltkori 34 napomat végtelennek hittem! :(
Nagyon becsülöm, mert mindezek ellenére mindenkihez kedvesen állt és nem volt sosem megkeseredett, mindig vidám és mosolygós volt!
Szóval ezekkel az emberekkel kezdtem meg a második kemós túrámat, amit a jó eredményeim miatt lerövidítettek 8 napra.
Mind a nyolc nap simán zajlott, nem volt semmi említésre méltó, szokásos unalommal teltek a napok.
Közben körülöttem változtak az emberek, amit már említettem az utolsó kemós napomon hazaengedték Markot, és Oswaldot is átvitték a pulmanológiára az egyik éjjel, mert annyira fulladt, hogy nem bírt már lefeküdni sem! Itt pedig nem tudtak már mit kezdeni vele.
Majd pénteken Adamot is hazaengedték a hétvégére, úgyhogy a hétvégére egyedül maradtam a szobában. Legalábbis úgy gondoltam! :)
Pénteken este kaptam az utolsó kemós löketet, és szombat hajnalra már éreztem, hogy jön a rosszullét.
Hajnalban már a wc-t öleltem, minden jött aminek jönnie kellett. Majd érkezett a szokásos, kontrolállhatatlan remegés, csontégéses fájdalom, és a láz!
Szóval szinte egész szombaton önkivületi állapotban feküdtem és egész nap aludtam.
Érdekes módon, noha majdnem ugyan azok a fájdalmak voltak, mint az elöző kemónál mégsem voltak annyira fájdalmasak, mint akkor. Talán mert most már tudtam mire számítsak! :)
Vasárnap reggel viszont úgy keltem, mintha mi sem történt volna. Csak annyi nyoma maradt az elmúlt napnak, hogy nagyon éhes voltam, és úsztam az izzadságban az elöző napi láz miatt kapott takarók alatt.
Ja és hogy a pénteken üresen hagyott ágyakra új emberek érkeztek!
De róluk majd a következő részben mesélek!
Folyt.köv.
