Az első kórházi napom

Szóval beértem a kórházba, még a parkolóban egy kicsit pihiztem, hogy bejussak ájulás nélkül a sürgősségire, mert nem voltam toppon erőnlétileg! :)

Beérve az ajtón, látom, hogy áll előttem egy malteros ruhás faszi, mellette meg ücsörög egy atom piros tűzcsap fejű fickó aki úgy fújtatott mint egy gőzgép! :)
Kérdezem őket, hogy ők is a beteg felvételre várnak-e, mert ha nem akkor kikerülném őket.

De mondta a malteros, hogy ők is ide várnak mert a barátja elég szarul van, persze ezt inkább lengyelül mondta a fickó, némi angol szó használatával, aminek roppant módon megörültem, hogy vannak akik nálam is rosszabbul beszélnek angolul! :)

Megérkezett az asszisztens aki felveszi az adatokat, illetve neki kell elmondani nagyjából, hogy mi a bajod, és ő eldönti, hogy mennyire vagy sürgős eset.

Szóval kérdezi előttem az "urakat", hogy mi a gondjuk, ezek megbeszélték lengyelül egymás között, majd a malteros srác összeszedte az összes angol tudását és a következőket mondta: Ő a barátom Thomas, aki 3 hete van itt látogatóba nálam, és azóta egy folytában be van rúgva, mindennap, és most már nagyon fáj mindene! Nézze milyen piros a feje is! :D :D

Sajnos róluk nem készítettem képet, mert ekkor még nem gondoltam, hogy blogot fogok írni a történtekről! :)

Hát alig bírtam ki, hogy ne röhögjek tele torokból, annak ellenére, hogy fájt a torkom, a csaj se bírta ki röhögés nélkül, de erőt vett magán és elkezdte felvenni az adatokat.

Szerencsére jött időközben egy másik asszisztens aki elkezdett velem foglalkozni, pont jókor mert éppen megkapaszkodtam az ajtófélfában, ugyanis ájulás határán voltam megint!

Elmeséltem, hogy mi szitu velem, felvette az adataimat, leültetett, de kb. 10 perc múlva már hívtak is vizsgálatra!

Egy fiatal dokihoz kerültem aki miután elmeséltem, hogy be van dagadva a torkom, megnézte, és gratulált, hogy milyen szép nagyra növesztettem a mandulámat, ilyet még sosem látott! :)



+ 18-as kép!! Ez még a menhelyen készült felvétel, a kórházban már háromszor ekkora volt!!!



Majd mondta, hogy elmegy szól egy-két kollégának, hogy most mi legyen, mindjárt visszajön!

Na én felkészültem a "legrosszabbra", hogy kiveszik a mandulámat! Gondolkodtam, és rájöttem ezt még jól is időzítettem, mert április 7-10-ig hazamehettem volna, de így előbb haza tudtam volna menni beteg állomány alatt is!

Dörzsöltem is a markomat, és egyből rafkós magyarnak éreztem magam, egészen addig amíg megjelent az orvosom, ötödmagával, és kézről kézre adták a spatulát, nem zavartatva magukat attól, hogy majdnem mindegyiket sikerült kis híján lehánynom ahogy turkáltak a számban, de gyakorlottak lehettek, mert mindegyik abbahagyta a turkálást az akció előtt!

Gondoltam, ez egy társasjáték lehet náluk, hogy kit fog a beteg lehányni, mert nagyon vidámak voltak, miután befejezték a vizsgálatot! Hát azt hiszem ebben a játékban én voltam a vesztes, mert nem sikerült egyiket sem elkapnom! :)
Miután megbeszélték az esetemet, odafordult a dokim hozzám, és elkezdte hibátlan angolsággal mondani nekem, hogy mi fog történni most velem! Majd miután elmondta akkor szóltam neki, hogy kezdje újra az egészet, lassan, egyszerűen, mutogatva, merthogy a normális angol nyelvben sem vagyok annyira járatos, nemhogy az orvosi nyelvben!
Nevetett egyet, és elkezdte újra magyarázni, amit már megértettem.
Első lépésben szteroidot és antibiotikumot kapok a mandulámra, hogy minnél előbb folyadék és kaja kerülhessen belém, közben a bal karomba már kötötték is az infúziót, meg a zacsikból a cuccokat, a jobb kezemből pedig a vért vették! Ja és hogy jó legyen a számból pedig a láz mérő lógott!
Annak örültem igazán, hogy ültem és a seggembe nem tudtak semmit se dugni! :)
Ennek a sok hirtelen vizsgálatnak meg a gyógyszerek hatásának következménye képpen, és a közel fél liter vér levételének látványára, kezdtem magam úgy érezni, mint a brazil eső erdő indiánjai transz alatt, mert hirtelen körülöttem mindenki elérhetetlennek tűnt, és azt láttam, hogy beszélnek hozzám de egy hangot sem hallottam, hullámoztak körülöttem, mintha szellemek lennének,közben pedig hol megfagytam, hol meg ömlött rólam a víz, egy perces váltásokban!
Majd érezni kezdtem, hogy az a szék amibe ültettek elkezdett lejteni mert csúsztam le róla, úgyhogy a mellettem két oldalt lévő infúziós állványt megragadva, felkészültem egy sí sánc ugrás megkezdésére.:)
De sajnos a gyakorlatot nem tudtam véghez vinni mert két nővér felkarolt, így nem tudtam bemutatni hogy mit tudok! :)
Felraktak egy elkülönítő szobában az ágyra, és ott folytattuk a dolgokat. Szerencsére megérkezett Ana is, így a nyelvi gondoktól megszabadultam. Az első mondata az volt, hogy úgy nézek ki mint egy múmia! Köszi, ez jól esett! :)  A szteroidok és a anti cuccok  hatására, kb.10 perc alatt a mandulám visszament a felére, és tudtam inni vizet is, gyógyszert tudtam be venni úgy, hogy nem akadt meg a torkomon, egyszóval nagyszerű érzés volt! Ana hüledezett, hogy az előbb el akartam fogyni, most meg visszatért a színem, visszaalakultam a rendes emberi kinézetemre!
Aztán mondták nekünk, hogy aggasztja őket, hogy a lázam nem akar lemenni az egyszerű gyógyszerek hatására, (40.5C) ezért valami más gyulladásra is gyanakodnak, és adnának erősebb gyógyszert a lázra!
Mondtuk, hogy hajrá, csináljuk! Mondjuk, csak úgy megjegyzésként, az otthoni 38.2 C-os lázat úgy éltem meg, hogy mindjárt meghalok! :)
Közben újra levettek vért 2 órás különbséggel, hogy össze tudják hasonlítani a kettőt, változott-e valami.
Amíg folytak a vizsgálatok addig pihegtem a szobában, és meséltem Anának a történteket.
Majd bejött a dokim, és mondta, hogy bent tartanak éjszakára, mert további vizsgálatokra lehet szükség, valami nincs rendben a vér eredményemmel!
Mondjuk annak, hogy bent tartanak speciel örültem, mert a Bala tesóm éppen Budapesten volt, "bevetés" alatt, :) és nem volt túl sok kedvem egyedül lenni a menhelyen!
Szóval, hogy ne húzzam az első napomat a kórházban, annyi történt még, hogy felvittek egy, 1 ágyas megfigyelő szobába, Ana elment este 11-kor, mert szegény kezdett hajnali 3.30-kor, úgyhogy mondtam neki, hogy ne várja meg mire én a végleges helyre kerülök, majd megüzenem merre vagyok.
Elhelyeztek a szobában, mindent megmutogattak mi, hol van, hogy működik stb.
Pont készültem lefeküdni, amikor is bejött Dr. Willis, a kezelő orvosom, egy középkorú ázsiai fickó, és elkezdett mesélni. Nem jók a vér eredményeim, túl magasak a fehér vérsejt celláim, egy normál vérben max. 10 van, ezzel szemben nekem 50, amit a mandula gyulladásom nem indokol.
Kérdezgetett mindenfélét, hogy volt-e a családban rákos megbetegedés, előzmények voltak-e, stb.
Mondta, hogy holnap további vizsgálatok lesznek, amik fájdalmasabbak lesznek az eddigieknél, mint például a csípőcsontból való velő minta vétel. Nem kell meg ijedni, csak másfél centire fúrnak a csípőmbe egy 8mm-es tűvel és úgy vesznek mintát, nem lesz semmi baj, ez rutin dolog!
Szóval pihenjek, mert másnap sok dolgunk van!

Ez éjjel 1-kor történt ez a beszélgetés, a végén kérdeztem, hogy akkor most mi ez az egész, erre az volt a válasza, hogy valószinűleg accut myeloid leukémiám van!

Akkor úgy éreztem magam, mint akit pofán csaptak egy szív lapáttal! :(

Én hülye meg felkészültem a legrosszabbra, hogy kiveszik a mandulámat! :)

R2D2 a hű szolgám, most éppen pihen! :)

Negyed 2-kor így tettem le a fejem a kórházi ágyra a pittyegő R2D2-k között, arra gondolva, hogy biztos csak a gyenge nyelv tudásomnak köszönhetően, félreértettem valamit!

Mindegy, másnap jön a nyelvi felmentő sereg, és mindent megtudunk, hogy mi lesz a továbbiakban!

Ezek után jó éjszakát kivántam magamnak, és vártam a másnap reggelt, hogy véget érjen ez az ébren lévő rémálom!

Folyt. köv.