A nyomozás

Másnap reggel amikor észhez tértem, már meg is támadtak mindenféle vizsgálatokkal. Vérvétel, ami mindennapos lett időközben, és egyszer csak megjelent egy mütőruhás csapat. Persze mondanom sem kell, hogy három fiatal csajsziból állt a csapat! Mondták, hogy akkor ők most megfúrják a csípőmet! Hurrá, de jó lesz nekem! :)
Gatya le oldal fekvés, magzat pózban, és bármennyire is fáj meg ne mozduljak! Okés!
Egészen odáig nem is volt baj amíg el nem érhettek valami ideget, olyan fájdalom nyilallt belém, mint a fog orvosnál a gyökér kezelés.
Hát nem volt egyszerű mozdulatlanul tűrni a procedúrát, de azért megoldottam!
Majd délelőtt megjelent egy ápoló srác és mondta, hogy levisz egy nukleáris injekcióra! Hát ez tök jó, nincs elég bajom, még sugározni is fogok! :)
Miután beadták, átvittek röntgenre, és átvilágítottak, mint a 3/3-asokat, tetőtől talpig.
Aztán jött egy teljes ultra hang vizsgálat, ami kiterjedt a szívre, vesére, májra, és a többi kütyüre egytől egyig!
A vizsgálatok végén azt mondták, hogy minden rendben van, indulhat a kemó!
Vissza vittek a szobámba, és mondták, hogy mindjárt jön az orvosi konzílium, és mesélnek.
Szerencsére bent volt Péter barátom, akivel itt találkoztam először személyesen a kórházi szobában, előtte csak chaten, és telefonon beszéltünk!
Ő nagyon jól beszél angolul, és Ana megkérte, hogy jöjjön be mert itt most fontos dolgokat fognak mondani amit mindenképpen értenem kell!
Szegény sráccal 10 percet tudtam beszélgetni, és már meg is érkezett a 10 fős orvosi csapat.
Elmondták, hogy sajnos a gyanújuk beigazolódott, és az már biztos, hogy accut myleoid leukémiában szenvedek!
Elmondták a lehetséges mellék hatásokat, a kezelés menetét, a későbbiekben várható egyéb betegségeket,
illetve mondták, hogyha szeretnék még gyereket, akkor a kezelés megkezdése előtt le kell adnom cuccot, mert lehet hogy nem élik túl a kemót!
Majd miután elmondtak mindent, álltak és vártak!
Mondom a Petinek, ezek mire várnak?
A válaszodra, hogy induljon a kezelés vagy haza mész és otthon csinálod meg a kezelést!
Mondtam, hogy most tudom meg mi a bajom, és még senki sem tudja a családból, én így nem dönthetek, kérek egy órát, és telefonálok mindenkinek!
Okés, egy óra múlva vissza jönnek!
Kiment mindenki a szobából, és ott maradtam egyedül, a könnyeimmel küszködve, és egy folytában az járt az agyamban, hogy miért pont én?! Nem mintha az életem utolsó féléve séta kocsikázás lett volna, szívtam rendesen, és most amikor kezdenék egyenesbe jönni, egy hónapon belül itt lehetett volna a családom velem, erre ez történik! Mijééért! :(
Na erőt vettem magamon és felhívtam először az anyósomat, mert ő egészségügyben dolgozik, és mindenkit ismer akit kell.
Neki mondtam el, hogy mi van velem, és kérdeztem, hogy szerinte mi legyen, maradjak itt, vagy menjek haza?
10 percet kért, hogy fel tudja hívni az onkológus ismerősét, és megkérdezi tőle, hogy melyik a jobb választás!
Vissza hívtam, és azt mondta, hogy maradjak itt. Itt nagyobb esélyem van a gyorsabb felépülésre mint otthon!
Megkértem őket, hogy menjenek át az Ancsához és mondják el neki személyesen, mert én nem tudom felhívni őt azzal, hogy bocs de leukémiás vagyok!
Majd telefonáltam ide oda, aztán megjelentek a doktorok.
Mondtam nekik, hogy induljon a tor túra!
Hoztak mindenféle papírokat amiket aláírattak velem, hogy bármi történik nem ők a hibásak, meg ilyen jogi kérdéses dolgokat írtam alá.
Elmondták a kezelések, vizsgálatok sorrendjét, mondták, hogy hétfőn átvisznek a Hammersmith hospitalba, anyag leadásra, szóval legyek kész 8-ra.
Majd a hétvége igazából csak úgy láb lógatva telt, persze folyamatos kontroll alatt, vérvétel, vér nyomás, hő mérés stb.
Bocsánat mindenkitől, de most csak ennyi mert nem érzem jól magam, de ígérem jön a folytatás!