Az utolsó szabad nap...

Helló Mindenkinek!

Véget ért a szabadságom, újra a kórházból jelentkezem, ami a véletlenek is köszönhető! :)
Történt ugyanis, hogy amíg kint voltam, addig is kellett gyógyszereket szedni, meg vérvételre és csontvelő mintavételre járni. Az utolsó csontvelő vételen azt mondták, hogy majd hívnak mikor kell be jönnöm újra a következő kemóra!
Telt múlt az idő, de csak nem hívtak. Elfogyott már a gyógyszerem is két napja, meg a vízálló kötésem is elég vihar vert volt már, ráfért a csere.
Gondoltam be megyek gyógyszereket kérni, meg kötést cseréltetni, és egyben meg kérdezem mikor kell bejönnöm.
Szerda délután bementem a kórházba, és már a folyosón találkoztam Oi-val a kis kinai zsarnok nőverrel, aki már úgy üdvözölt, hogy hol a csomagom, mert felviszi az osztályra.
Mondtam neki, hogy én csak gyógyszerért jöttem be, már megyek is tovább!
Azt mondta, hogy azt nem lehet mert ma este már kapom a kemót.
Nekem nem szólt senki sem, hogy ma kell bejönnöm, én nem készültem be a kórházba!
Azt mondta, hogy nem baj akkor most már tudom! :)
Hát már pedig akkor mi van ha be sem jövök, mert ez igazából csak az én partizán akcióm volt, hogy bejövök a kórházba!
Nagy nehezen megegyeztem velük, hogy csak másnap este kelljen bejönnöm a kórházba!
Azért is volt fontos, hogy kint lehessek még másnap, mert időpontom volt 11 órára az önkormányzathoz, mert úgy néz ki a dolog, hogy adnak nekem egy lakást, házat, mert a betegségemből kifolyólag jár nekem ez, mert ezzel a betegséggel nem engednek egy nagyobb közösségben élni, mint ahol most lakom!
Aki nem tudná, én a betegségem elött egy nagy családi házban laktam, ahol 5 szoba van, amiben 7-8 laknak, és közös a fürdő, a WC, a konyha, a nappali. Tiszta meg rendes, de mégsem olyan higiénikus mintha csak a sajátod lenne, mert azért egyikőjük sem érzi a sajátjának a közös területeket, csak a saját szobájukat!
Szóval azért néha elszabadul a pokol a közös helyiségekben!
Sok felől jöttek, és a tisztaság is mindenhol mást jelent. Együtt lakunk török lánnyal, lengyel lánnyal, török pasijával, francia sráccal, izraeli barátnőjével, indiai angol sráccal, és még egy lengyel lánnyal.
Szóval van itt olvasztótégely rendesen! :)
Visszatérve a történethez, másnap 11-re bementem a Tibi barátommal a "lakásosztályra", és mindenféle papírok bemutatása, kitöltése után meg igényeltük a lakást, elsőbséggel, mert az állapotom nem teheti lehetővé a várólistát!
Vicces volt ez a mondat, amikor a fickó mondta, mert nem úgy nézek ki szerencsére, mint akinek az állapota nem engedi meg a várakozást, de azt mondta, hogy muszáj ezt beleírni, mert különben hónapok mire egyátalán sorra kerülök, és újabb hónapok mire megkapom a lakást.
Így viszont ha minden jól megy akkor akár augusztus végére lehet lakásunk!
Kicsit másképp működnek a dolgok itt! :)
Már legalább 3 napja terveztük Balával, hogy grillezünk egyet, de mindig közbe szólt valami, eső, edzés, stb.
Most viszont már nem volt visszaút, az utolsó estén grilleznünk kellett.
Megvettük a cuccokat, én elkezdtem a húsokat bepácolni, Bala meg gyújtós hijján megpróbált parazsat csiholni a faszénből.
Eléggé viharvert volt a kis gurulós grillkocsi, nyeklett-nyaklott, nem volt rácsa, ezért a sütőből kivett rácson kezdtük el sütögetni a köretet.
Mivel elfelejtettünk alufóliát venni, ezért a krumplit vastag karikára vágtam, fűszereztem, és úgy tettem a rácsra, a hagymával is és a többi finomsággal is hasonlóan jártam el.
Bala kitalálta, hogy ez így nem jó, mert nincs rajta olaj, és így nem fog megsülni.
Szerzett egy vékony platnit, arra olajat öntött, és rádobta az első krumlpli karikát, amitől persze kifröccsent az összes olaj a parázsra, és kigyulladt az egész sütő!
Hatalmas fekete füst járta be az egész kertet és a környéket, én próbáltam menteni a rácson már majdnem teljesen megsült köretet, de menthetetlen volt mert a füsttől és a hőtől korom fekete lett az egész. :)
Miután eltakarította a romokat, és felsikálta az olajos követ, hogy ne hordjuk be a konyhába a koszt, újra kezdtük a maradék köret sütését immáron  alufólia segítségével, mert időközben megérkezett Iza is az egyik lengyel csajszi is, és neki volt alufóliája.
Sültek szépen a cuccok, megterítettünk, előkészültünk a kajához, mikor Iza felment a szobájába pulcsiért
majd fut vissza, hogy képzeljük kint áll az utcán egy tűzoltóautó a házunk elött!
Kirohantunk megnézni, nem egy állt kint hanem három, és nagy valószínüséggel lakossági bejelentésre a füstünk eredetét jöttek eloltani, csak nem találták. Kint volt már minden házból valaki és tanakodtak, hogy honnan jöhetett a füst, de aztán egy idő után elbattyogtak! :)
Jót röhögtünk az egészen, hogy milyen jól működik itt is a szomszéd figyelő rendszer, és közben már a húsokat sütöttük.
Én éppen bejöttem telefonálni az otthoniaknak, hogy tudassam velük a híreket a másnapi bevonulásomról, amikor nagy csöröpölést hallottam kintről.
Kinéztem és láttam, hogy az összes hús a kövön, a grillkocsi mellette összerogyva, a Bala meg mérgében a székeket dobálja át a szomszédhoz, még szerencse hogy magas a sövény és fennakadtak rajta a székek!
Mit csináljunk, kérdezte Bala, mondom semmit, összerakjuk újra a sütöt, már ami maradt belőle, és átsütjük rajta a húsokat, mert a tűz úgyis fertőtlenít! :))
Még szerencse, hogy előtte sikálta fel a követ, így nem volt mit nagyon fertőtleníteni.
Jót röhögtünk megint csak, majd leültünk megkajálni  életem eddigi legnehezebben összejövő grilljét!
Izabella nem akart enni belőle, nem értem miért, hiszen mondtuk neki, hogy lefertőtlenitettük! :))
Majd másnap este bevonultam a kórházba. Már nagyon vártak, mert közben kiderűlt hogy tartották a helyemet, ugyanis ők felejtettek el szólni nekem, és úgy csempésztek be, hogy a recepción ne lássanak, mert leb...ták volna őket rendesen ezért!
Szóval bekerültem az osztályra, ami most még  csak a négyágyas SZOT üdülő, nem az ötcsillagos wellness! :)
Két angol fehér fickóval, és egy fekete öregemberrel vagyok együtt!
De róluk majd a következő részben mesélek, mert van mit! :)
Folyt. köv.

Az útózöngék

Amikor véget értek a nagyon rossz napjaim, már csak a mellkas fájdalmam, és némi láz maradt meg a rosszullétből, akkor elkezdődött a tisztító kúrám.
Ez abból állt, hogy szinte 24 órán keresztül rá voltam kötve az R2D2-kra ami viszont azt eredményezte, hogy szinte 2-3 óránként ki kellett menni WC-re. Ez sajnos nem változott éjszaka sem, de amíg lehetett húztam, hogy ne kelljen sokat ki menni.

R2D2-ék nagy munkában! :)

Na akkor aztán volt árvíz amikor kimentem. Mivel mérni kellett a cucc mennyiségét kaptam erre egy beszámozott mérő kancsót amibe pisiltem, és utána mehetett a WC-be.
Szóval nem elég hogy majd bepisiltem állandóan, a végletekig húzva, még egy kancsóba is kellett céloznom, és volt olyan, hogy az 1 literes kancsó nem volt elég, akkor még foghattam vissza az "egy szeműt", hogy Bala tesómat idézzem, amíg kiöntöm a tartalmát, és kezdhessem a következő menetet. :)
Szóval eléggé kezdtem unni a helyzetet, hogy kancsó beakasztva az R2D2-ba és én 2-3 óránként csattogok ki a WC-re.

R2D2-k és a mérő kancsó 

:)

A fájdalmak egyre csak múltak, és én egyre jobban kezdtem lenni, mikor is pénteken a királyi esküvő napján a vizitre érkező doktor azt a jó hírt mondta, hogy az immunrendszerem elkezdett dolgozni, és már 0,3-as szinten van ami azt jelenti hogy 0,5-nél már az egészséges szint alja van.
Mondtam hogy ez nagyon szuper de akkor miért kapom ezt a sok infúziót. Az volt a válasza, hogy ezzel kimossák a szervezetemből a maradék mérgeket amit eddig kaptam.
Volt egy estém amikor még belázasodtam eléggé 39,5-re, és azt mondta a nővér hogy nem mehetek ki a WC-re, pisiljek a kacsákba, majd oda rakott az ágyam köré,vagy 8 kacsát.
Na most tudni kell ezekről a kacsákról, hogy olyan papírból vannak, mint a mekibe a pohár tartó, és biztonságosan 500 ml az űrtartalma.

Kis kacsa :)

Ezt még nem tudtam, hogy miért írják rá, csak miután meg tapasztaltam akkor esett le.
Szóval az történt, hogy nem mehettem ki a WC-re ezért rá kényszerültem a kacsák használatára.
Már tapasztalatból tudtam, hogy egy normális pisilésem 600-ml körül van. Ezért mivel úgy gondoltam hogy elég egy kacsa fogtam magam és meg kezdtem a műveletet.
Igen ám de csak nem akart elállni a dolog és a kacsa meg csak egyre nehezedett.
Nosza elő egy másik kacsát és abba folytattam a maradékot, de az is emberes lett.
Miután végeztem akkor vettem észre hogy az első kacsát bizony nem bírom lerakni mert ha lerakom akkor kifolyik a tartalma, és valljuk be kinek van kedve pisit takarítani éjnek évadján egy sötét szobában.:)
Nosza gondoltam át öntök egy keveset a másikba is és úgy mindjárt jobb lesz.
Hát addig öntögettem az egyik kacsából a másikba, persze közben ellenőrizve hogy le bírom-e rakni a földre úgy, hogy ne ömöljön ki a padlóra. Úgy nézhettem ki minta középkorban az alkimisták akik gyertyafénynél öntögetnek kémcsövekbe mindenféle anyagokat, hogy előállítsanak aranyat valamiből. :)
Szó, mi szó nekem sem sikeredett aranyat előállítani de még csak a két kacsába sem fértem el mert fel kellett egy harmadikat is használni! :)
Szóval miután egy egyszerű pisilési művelet eltartott majdnem negyed óráig, akkor megfogadtam, hogy én többet a kacsába nem pisilek az biztos!
Szerencsére ez csak egy éjszaka volt, hogy nem mehettem ki a WC-re, utána már nem is volt rajtam folyamatosan infúzió, csak naponta kétszer háromszor.
Közben az eredményeim folyamatosan javultak, napról napra, és most ott tartunk, hogy május 3-án reggel bejött a doki a vizitre és azt mondta, hogy mindenem egészséges, holnap mehetek haza!!!! :)))
Na persze nem végleg, csak egy másfél hétre, mert sajnos kellenek további kemós kezelések, mert ezek a sejtek lehet hogy csak az antibiotikumok hatása miatt termelnek egészséges sejteket, de ha kiürül a szervezetemből a cucc akkor meg van a nagy esélye, hogy újra le fog állni, illetve hibásakat fog termelni. Úgyhogy sajnos nem úszom meg a további pokoli napokat.
De mindegy most ennek örülök, hogy holnap beleszippanthatok 34 nap után újra a friss levegőbe.
Annak meg külön örülök, hogy jön az én drága feleségem csütörtök délelőtt! :)
Szóval most egy kicsit elköszönök minden kedves olvasómtól, de jelentkezem amint újra itt leszek az 5 csillagos börtönömben! :) Nagyon köszönöm a sok pozitív energiát és velem voltatok a szar napokon is!
KÖSZÖNÖM MINDENINEK!

Újra a Pokolban

A hétvége is és a húsvét hétfő délelőtt is nyugalommal telt el, a szokásos napi rutin szerint zajlott minden.

De elérkezett a hétfő délután.

Először csak egy kis remegéssel kezdődött a dolog, ami 38.6 lázat hozott magával, de a közérzetem az rohamosan romlott.

Ekkor már éreztem, hogy elérkezett a második napja a pokoljárásomnak.

A gyógyszerek mintha semmit sem értek volna, úgy ment fel a lázam 40.5 re mintha nem is adtak volna ellene semmit.

Na, mindegy gondoltam csak kibírom ezt az egy napot, ki bírtam az előzőt is. Igen ám csakhogy ez nem akart el múlni olyan könnyen, mint az előző ”roham”.

Szerencsére ennél a rosszullétnél kimaradtak a hasmenéses, és hányásos dolgok, és még étvágyam is volt.

De csak nem akart elmúlni, hol erősebben fájtak a csontjaim, égtek a szemeim, hol pedig enyhültek, de elmúlni csak nem akartak.

Ezt az ingadozást játszottuk egészen szerda reggelig, amikor már egyébként is a végkimerülés szélén álltam, a reggeli órákban egy csapásra eltűnt minden.

De egy valami megmaradt, a mellkas fájdalmam. Minden mélyebb levegővételnél nagyon fájt, égetett a mellkasom. Ezt vizsgálták folyamatosan, mire rájöttek, hogy valószínűleg a beültetett csövem gyulladt be, és ez okozza a mellkas fájdalmat.

De térjünk vissza szerda reggelhez.

Hajnal fél hatkor jöttek a szokásos vérnyomásmérésre, láz mérésre.

Egy buzgó indiai nővérke volt az éjszakás, és ő mérte meg a vérnyomásomat.

A hőmérsékletem majdnem tökéletes 36.8 volt.

A vérnyomásom viszont csak 87/60 volt, amin én nem csodálkoztam, hiszen akkor keltem, és egészségesen is csak 105-ön működöm, 120-ra csak akkor megy, ha már nagyon felidegesítem magam!

Szóval nővérkénk, mivel intenzív osztályon vagyok az elkülönítőben, fogta magát és szólt a kinti dokiknak, hogy nézzenek már meg.

A dokik elolvasták a leleteimet, és mondták, hogy adjon be nekem egy zacsi vérnyomás növelő infúziót. Majd miután ez lecsepegett, a csaj rögtön utána mért egy vérnyomást, 98/ 65 lett. De a dokinak nem tetszett, ezért még egyet belém tuszkoltatott a cuccból.

Miután ez a zacskó is lement abban a szent pillanatban én úgy elkezdtem remegni, mint a Parkinson kórósok.

De olyan szinten, hogy még beszélni sem tudtam, és nem tudtam kontrollálni a mozgásaimat sem.

A vérnyomásom az 148/ 100 lett a szer hatásától.

Na, ettől a remegésemtől úgy meg ijedt mindenki, hogy rögtön mindenki ott volt, aki csak létezett és hozzá tudott szólni a témához.

De ez nem nagyon érdekelt, mert a remegésemmel voltam elfoglalva.

4 takaróval magamon kapucnis pulóverben remegtem, mint akit Szibériában ki raknak, egy szál pöcsben kiraknak a hóra, aztán jó van!

A remegésem fél nyolckor kezdődött és fél tizenkettőkor hagyott alább.

Én úgy elfáradtam, mint aki lefutotta a London Marathont, csak hogy időszerű legyek!

Délben úgy elaludtam, hogy még a vérnyomásmérésekre sem ébredtem fel egészen este nyolcig aludtam.

Később tudtam meg az intenzíves nővér barátunktól, hogy az intenzíves orvosok úgy működnek, hogy bíznak a nővér tudásában, és általában elfogadják a nővér javaslatát, hogy mit kéne tenni. 

Na, most az egyetlen bökkenő, hogy az én nővérkém nem intenzíves nővérke volt.

Folyt.köv.