A cimborák

Az elöző rész végén említést tettem az ágy szomszédaimról.
Most bemutatnám őket bővebben.
Van velem szemben a feka öregember akit Oswaldnak hívnak, és hogy igazából mi a baja az nem derült ki, csak ami látható, hogy nagyon nehezen veszi a levegőt és fáj a mellkasa. Ezért szinte állandóan rá van kötve az oxigénre, Amikor nincs rajta akkor az emberünk vagy köpköd folyamatosan, vagy úgy veszi a levegőt, mint akinek lenyomják a fejét a víz alá 5 percre, és utána feljön a vizből és hirtelen vesz levegőt. Ez önmagában nem gond ha látod az öreget, de amikor elfüggönyözi magát, akkor mindig olyan érzésem van amikor levegőt vesz, hogy ez kész megfulladt, az utolsó levegő vételnél.
De nem, mert utána majdnem mindig jön egy "fuck" szócska! :)
Aztán mellette ott van Adam a fiatal fehér srác. 33 éves, és ő is leukémiás mint én, ő is a második kemóját kapja. Olyan 90 kiló körüli a fickó és szinte egész nap eszik! A szokásos étkezéseken kivül folyamatosan tolja magába a csokikat, chipseket, sütiket stb. Ja és mellette kijár dohányozni 2 óránként! :)
Valószinüleg van más betegsége is, mert kap naponta kétszer a hasfalába injekciót, amit minden esetben óriási jajveszékelés közepette adják be, úgy fáj neki mintha fel vágnák a hasát, pedig egy 2 centis vékony tűvel szúrják meg csak! :))
Ja és nem mellesleg az emberünk sem eszik kórházi kaját, mint ahogy én sem, mindig telefonon rendel (kór)házhozszállítással kaját, és szinte mindig p..csa erős indiai, kinai kajákat eszik, aminek az a vége, hogy a kaják után fél óráig csak csuklik, mint az állat! :) A másik eredménye az erős kajáknak, hogy emberünknek állandóan melege van, ezért folyamatosan megy nála egy ventilátor ami annyira erős, hogy még én is fázom, pedig legalább 4 méterre vagyok tőle! :)
A múltkor benn volt a felesége akinek hosszú haja van, és pont leült a ventilátorral szembe, úgy nézett ki a csaj mintha álló helyzetben motorozna, szinte vizszintesen állt a haja a nagy huzattól! :)
Meg is elégelte hamar, mert odament és kihúzta a konnektorból, miután hiába kérte Adamtől, hogy vegye lejjeb legalább addig amíg ő itt van. Lett is nagy veszekedés belőle!
Ami nagyon éredekes mindhárom embernél, hogy az illedemesség, vagy szemérmesség,- vagy nem is tudom mibe lehet besorolni ezeket a dogokat- nem nagyon foglalkoztatja őket, szó nélkül finganak, böfögnek, csuklanak, orrot szívnak, mindenki elött, nem számít, hogy ott van valakinek a hozzátartozója, vagy a nővér, vagy éppen a dokik, nekik nem számít, mintha mi sem történt volna úgy folytatják a fent említett tevékenységeket! Sokszor már az én pofám égett amikor beszél hozzám a doki csajszi, és mellettem az emberünk meg elenged egy egész galambcsapatot! :)
A doki csajszi megáll a mondat közepén, kikerekedik a szeme, megkapaszkodik az ágyamban, és megkérdezi tőlem, hogy ez az aminek hallatszott, én meg csak bólogatok egy kis mosollyal a szám szegeletében! Majd hüledezik egy kicsit és befejezi a mondókáját! :)
Végezetül itt van a mellettem galambokat reptető Mark, aki kb. 50 év körüli faszi.
Nagyon rendes fickó egyébként, állandóan osztogat sütiket, csokikat mindenkinek, és állandóan invitál cigizni meg kávézni, mindenkitől kérdezgeti, hogy hogy van, nagyon kedves faszi! Hasonlóan hozzánk ő sem eszik kórházi kaját, ő lejár a kórházban lévő étterembe kajálni ahol nem a kórházi konyhán főtt kaját osztják! :) 
Valószinüleg saját cége van mert nagyon sokat telefonál és osztogatja az utasításokat, ki hova menjen, mit csináljon!
Az is biztos, hogy nincs családja, mert sosem volt látogatója az együtt eltöltött 2 hét alatt.
Neki nem tudom mi a betegsége, de nagyon komoly lehet, mert mikor kiengedték egy hétre,úgy örült mint egy gyerek a hírnek, hogy kimehet, és akkor mondta el, hogy karácsony óta bent van a kórházban!!! Majdnem 6 hónapot volt bent a kórházban!!! Én meg a múltkori 34 napomat végtelennek hittem! :(
Nagyon becsülöm, mert mindezek ellenére mindenkihez kedvesen állt és nem volt sosem megkeseredett, mindig vidám és mosolygós volt!
Szóval ezekkel az emberekkel kezdtem meg a második kemós túrámat, amit a jó eredményeim miatt lerövidítettek 8 napra.
Mind a nyolc nap simán zajlott, nem volt semmi említésre méltó, szokásos unalommal teltek a napok.
Közben körülöttem változtak az emberek, amit már említettem az utolsó kemós napomon hazaengedték Markot, és Oswaldot is átvitték a pulmanológiára az egyik éjjel, mert annyira fulladt, hogy nem bírt már lefeküdni sem! Itt pedig nem tudtak már mit kezdeni vele.
Majd pénteken Adamot is hazaengedték a hétvégére, úgyhogy a hétvégére egyedül maradtam a szobában. Legalábbis úgy gondoltam! :)
Pénteken este kaptam az utolsó kemós löketet, és szombat hajnalra már éreztem, hogy jön a rosszullét.
Hajnalban már a wc-t öleltem, minden jött aminek jönnie kellett. Majd érkezett a szokásos, kontrolállhatatlan remegés, csontégéses fájdalom, és a láz!
Szóval szinte egész szombaton önkivületi állapotban feküdtem és egész nap aludtam.
Érdekes módon, noha majdnem ugyan azok a fájdalmak voltak, mint az elöző kemónál mégsem voltak annyira fájdalmasak, mint akkor. Talán mert most már tudtam mire számítsak! :)
Vasárnap reggel viszont úgy keltem, mintha mi sem történt volna. Csak annyi nyoma maradt az elmúlt napnak, hogy nagyon éhes voltam, és úsztam az izzadságban az elöző napi láz miatt kapott takarók alatt.
Ja és hogy a pénteken üresen hagyott ágyakra új emberek érkeztek!
De róluk majd a következő részben mesélek!
Folyt.köv. 

Az utolsó szabad nap...

Helló Mindenkinek!

Véget ért a szabadságom, újra a kórházból jelentkezem, ami a véletlenek is köszönhető! :)
Történt ugyanis, hogy amíg kint voltam, addig is kellett gyógyszereket szedni, meg vérvételre és csontvelő mintavételre járni. Az utolsó csontvelő vételen azt mondták, hogy majd hívnak mikor kell be jönnöm újra a következő kemóra!
Telt múlt az idő, de csak nem hívtak. Elfogyott már a gyógyszerem is két napja, meg a vízálló kötésem is elég vihar vert volt már, ráfért a csere.
Gondoltam be megyek gyógyszereket kérni, meg kötést cseréltetni, és egyben meg kérdezem mikor kell bejönnöm.
Szerda délután bementem a kórházba, és már a folyosón találkoztam Oi-val a kis kinai zsarnok nőverrel, aki már úgy üdvözölt, hogy hol a csomagom, mert felviszi az osztályra.
Mondtam neki, hogy én csak gyógyszerért jöttem be, már megyek is tovább!
Azt mondta, hogy azt nem lehet mert ma este már kapom a kemót.
Nekem nem szólt senki sem, hogy ma kell bejönnöm, én nem készültem be a kórházba!
Azt mondta, hogy nem baj akkor most már tudom! :)
Hát már pedig akkor mi van ha be sem jövök, mert ez igazából csak az én partizán akcióm volt, hogy bejövök a kórházba!
Nagy nehezen megegyeztem velük, hogy csak másnap este kelljen bejönnöm a kórházba!
Azért is volt fontos, hogy kint lehessek még másnap, mert időpontom volt 11 órára az önkormányzathoz, mert úgy néz ki a dolog, hogy adnak nekem egy lakást, házat, mert a betegségemből kifolyólag jár nekem ez, mert ezzel a betegséggel nem engednek egy nagyobb közösségben élni, mint ahol most lakom!
Aki nem tudná, én a betegségem elött egy nagy családi házban laktam, ahol 5 szoba van, amiben 7-8 laknak, és közös a fürdő, a WC, a konyha, a nappali. Tiszta meg rendes, de mégsem olyan higiénikus mintha csak a sajátod lenne, mert azért egyikőjük sem érzi a sajátjának a közös területeket, csak a saját szobájukat!
Szóval azért néha elszabadul a pokol a közös helyiségekben!
Sok felől jöttek, és a tisztaság is mindenhol mást jelent. Együtt lakunk török lánnyal, lengyel lánnyal, török pasijával, francia sráccal, izraeli barátnőjével, indiai angol sráccal, és még egy lengyel lánnyal.
Szóval van itt olvasztótégely rendesen! :)
Visszatérve a történethez, másnap 11-re bementem a Tibi barátommal a "lakásosztályra", és mindenféle papírok bemutatása, kitöltése után meg igényeltük a lakást, elsőbséggel, mert az állapotom nem teheti lehetővé a várólistát!
Vicces volt ez a mondat, amikor a fickó mondta, mert nem úgy nézek ki szerencsére, mint akinek az állapota nem engedi meg a várakozást, de azt mondta, hogy muszáj ezt beleírni, mert különben hónapok mire egyátalán sorra kerülök, és újabb hónapok mire megkapom a lakást.
Így viszont ha minden jól megy akkor akár augusztus végére lehet lakásunk!
Kicsit másképp működnek a dolgok itt! :)
Már legalább 3 napja terveztük Balával, hogy grillezünk egyet, de mindig közbe szólt valami, eső, edzés, stb.
Most viszont már nem volt visszaút, az utolsó estén grilleznünk kellett.
Megvettük a cuccokat, én elkezdtem a húsokat bepácolni, Bala meg gyújtós hijján megpróbált parazsat csiholni a faszénből.
Eléggé viharvert volt a kis gurulós grillkocsi, nyeklett-nyaklott, nem volt rácsa, ezért a sütőből kivett rácson kezdtük el sütögetni a köretet.
Mivel elfelejtettünk alufóliát venni, ezért a krumplit vastag karikára vágtam, fűszereztem, és úgy tettem a rácsra, a hagymával is és a többi finomsággal is hasonlóan jártam el.
Bala kitalálta, hogy ez így nem jó, mert nincs rajta olaj, és így nem fog megsülni.
Szerzett egy vékony platnit, arra olajat öntött, és rádobta az első krumlpli karikát, amitől persze kifröccsent az összes olaj a parázsra, és kigyulladt az egész sütő!
Hatalmas fekete füst járta be az egész kertet és a környéket, én próbáltam menteni a rácson már majdnem teljesen megsült köretet, de menthetetlen volt mert a füsttől és a hőtől korom fekete lett az egész. :)
Miután eltakarította a romokat, és felsikálta az olajos követ, hogy ne hordjuk be a konyhába a koszt, újra kezdtük a maradék köret sütését immáron  alufólia segítségével, mert időközben megérkezett Iza is az egyik lengyel csajszi is, és neki volt alufóliája.
Sültek szépen a cuccok, megterítettünk, előkészültünk a kajához, mikor Iza felment a szobájába pulcsiért
majd fut vissza, hogy képzeljük kint áll az utcán egy tűzoltóautó a házunk elött!
Kirohantunk megnézni, nem egy állt kint hanem három, és nagy valószínüséggel lakossági bejelentésre a füstünk eredetét jöttek eloltani, csak nem találták. Kint volt már minden házból valaki és tanakodtak, hogy honnan jöhetett a füst, de aztán egy idő után elbattyogtak! :)
Jót röhögtünk az egészen, hogy milyen jól működik itt is a szomszéd figyelő rendszer, és közben már a húsokat sütöttük.
Én éppen bejöttem telefonálni az otthoniaknak, hogy tudassam velük a híreket a másnapi bevonulásomról, amikor nagy csöröpölést hallottam kintről.
Kinéztem és láttam, hogy az összes hús a kövön, a grillkocsi mellette összerogyva, a Bala meg mérgében a székeket dobálja át a szomszédhoz, még szerencse hogy magas a sövény és fennakadtak rajta a székek!
Mit csináljunk, kérdezte Bala, mondom semmit, összerakjuk újra a sütöt, már ami maradt belőle, és átsütjük rajta a húsokat, mert a tűz úgyis fertőtlenít! :))
Még szerencse, hogy előtte sikálta fel a követ, így nem volt mit nagyon fertőtleníteni.
Jót röhögtünk megint csak, majd leültünk megkajálni  életem eddigi legnehezebben összejövő grilljét!
Izabella nem akart enni belőle, nem értem miért, hiszen mondtuk neki, hogy lefertőtlenitettük! :))
Majd másnap este bevonultam a kórházba. Már nagyon vártak, mert közben kiderűlt hogy tartották a helyemet, ugyanis ők felejtettek el szólni nekem, és úgy csempésztek be, hogy a recepción ne lássanak, mert leb...ták volna őket rendesen ezért!
Szóval bekerültem az osztályra, ami most még  csak a négyágyas SZOT üdülő, nem az ötcsillagos wellness! :)
Két angol fehér fickóval, és egy fekete öregemberrel vagyok együtt!
De róluk majd a következő részben mesélek, mert van mit! :)
Folyt. köv.

Az útózöngék

Amikor véget értek a nagyon rossz napjaim, már csak a mellkas fájdalmam, és némi láz maradt meg a rosszullétből, akkor elkezdődött a tisztító kúrám.
Ez abból állt, hogy szinte 24 órán keresztül rá voltam kötve az R2D2-kra ami viszont azt eredményezte, hogy szinte 2-3 óránként ki kellett menni WC-re. Ez sajnos nem változott éjszaka sem, de amíg lehetett húztam, hogy ne kelljen sokat ki menni.

R2D2-ék nagy munkában! :)

Na akkor aztán volt árvíz amikor kimentem. Mivel mérni kellett a cucc mennyiségét kaptam erre egy beszámozott mérő kancsót amibe pisiltem, és utána mehetett a WC-be.
Szóval nem elég hogy majd bepisiltem állandóan, a végletekig húzva, még egy kancsóba is kellett céloznom, és volt olyan, hogy az 1 literes kancsó nem volt elég, akkor még foghattam vissza az "egy szeműt", hogy Bala tesómat idézzem, amíg kiöntöm a tartalmát, és kezdhessem a következő menetet. :)
Szóval eléggé kezdtem unni a helyzetet, hogy kancsó beakasztva az R2D2-ba és én 2-3 óránként csattogok ki a WC-re.

R2D2-k és a mérő kancsó 

:)

A fájdalmak egyre csak múltak, és én egyre jobban kezdtem lenni, mikor is pénteken a királyi esküvő napján a vizitre érkező doktor azt a jó hírt mondta, hogy az immunrendszerem elkezdett dolgozni, és már 0,3-as szinten van ami azt jelenti hogy 0,5-nél már az egészséges szint alja van.
Mondtam hogy ez nagyon szuper de akkor miért kapom ezt a sok infúziót. Az volt a válasza, hogy ezzel kimossák a szervezetemből a maradék mérgeket amit eddig kaptam.
Volt egy estém amikor még belázasodtam eléggé 39,5-re, és azt mondta a nővér hogy nem mehetek ki a WC-re, pisiljek a kacsákba, majd oda rakott az ágyam köré,vagy 8 kacsát.
Na most tudni kell ezekről a kacsákról, hogy olyan papírból vannak, mint a mekibe a pohár tartó, és biztonságosan 500 ml az űrtartalma.

Kis kacsa :)

Ezt még nem tudtam, hogy miért írják rá, csak miután meg tapasztaltam akkor esett le.
Szóval az történt, hogy nem mehettem ki a WC-re ezért rá kényszerültem a kacsák használatára.
Már tapasztalatból tudtam, hogy egy normális pisilésem 600-ml körül van. Ezért mivel úgy gondoltam hogy elég egy kacsa fogtam magam és meg kezdtem a műveletet.
Igen ám de csak nem akart elállni a dolog és a kacsa meg csak egyre nehezedett.
Nosza elő egy másik kacsát és abba folytattam a maradékot, de az is emberes lett.
Miután végeztem akkor vettem észre hogy az első kacsát bizony nem bírom lerakni mert ha lerakom akkor kifolyik a tartalma, és valljuk be kinek van kedve pisit takarítani éjnek évadján egy sötét szobában.:)
Nosza gondoltam át öntök egy keveset a másikba is és úgy mindjárt jobb lesz.
Hát addig öntögettem az egyik kacsából a másikba, persze közben ellenőrizve hogy le bírom-e rakni a földre úgy, hogy ne ömöljön ki a padlóra. Úgy nézhettem ki minta középkorban az alkimisták akik gyertyafénynél öntögetnek kémcsövekbe mindenféle anyagokat, hogy előállítsanak aranyat valamiből. :)
Szó, mi szó nekem sem sikeredett aranyat előállítani de még csak a két kacsába sem fértem el mert fel kellett egy harmadikat is használni! :)
Szóval miután egy egyszerű pisilési művelet eltartott majdnem negyed óráig, akkor megfogadtam, hogy én többet a kacsába nem pisilek az biztos!
Szerencsére ez csak egy éjszaka volt, hogy nem mehettem ki a WC-re, utána már nem is volt rajtam folyamatosan infúzió, csak naponta kétszer háromszor.
Közben az eredményeim folyamatosan javultak, napról napra, és most ott tartunk, hogy május 3-án reggel bejött a doki a vizitre és azt mondta, hogy mindenem egészséges, holnap mehetek haza!!!! :)))
Na persze nem végleg, csak egy másfél hétre, mert sajnos kellenek további kemós kezelések, mert ezek a sejtek lehet hogy csak az antibiotikumok hatása miatt termelnek egészséges sejteket, de ha kiürül a szervezetemből a cucc akkor meg van a nagy esélye, hogy újra le fog állni, illetve hibásakat fog termelni. Úgyhogy sajnos nem úszom meg a további pokoli napokat.
De mindegy most ennek örülök, hogy holnap beleszippanthatok 34 nap után újra a friss levegőbe.
Annak meg külön örülök, hogy jön az én drága feleségem csütörtök délelőtt! :)
Szóval most egy kicsit elköszönök minden kedves olvasómtól, de jelentkezem amint újra itt leszek az 5 csillagos börtönömben! :) Nagyon köszönöm a sok pozitív energiát és velem voltatok a szar napokon is!
KÖSZÖNÖM MINDENINEK!

Újra a Pokolban

A hétvége is és a húsvét hétfő délelőtt is nyugalommal telt el, a szokásos napi rutin szerint zajlott minden.

De elérkezett a hétfő délután.

Először csak egy kis remegéssel kezdődött a dolog, ami 38.6 lázat hozott magával, de a közérzetem az rohamosan romlott.

Ekkor már éreztem, hogy elérkezett a második napja a pokoljárásomnak.

A gyógyszerek mintha semmit sem értek volna, úgy ment fel a lázam 40.5 re mintha nem is adtak volna ellene semmit.

Na, mindegy gondoltam csak kibírom ezt az egy napot, ki bírtam az előzőt is. Igen ám csakhogy ez nem akart el múlni olyan könnyen, mint az előző ”roham”.

Szerencsére ennél a rosszullétnél kimaradtak a hasmenéses, és hányásos dolgok, és még étvágyam is volt.

De csak nem akart elmúlni, hol erősebben fájtak a csontjaim, égtek a szemeim, hol pedig enyhültek, de elmúlni csak nem akartak.

Ezt az ingadozást játszottuk egészen szerda reggelig, amikor már egyébként is a végkimerülés szélén álltam, a reggeli órákban egy csapásra eltűnt minden.

De egy valami megmaradt, a mellkas fájdalmam. Minden mélyebb levegővételnél nagyon fájt, égetett a mellkasom. Ezt vizsgálták folyamatosan, mire rájöttek, hogy valószínűleg a beültetett csövem gyulladt be, és ez okozza a mellkas fájdalmat.

De térjünk vissza szerda reggelhez.

Hajnal fél hatkor jöttek a szokásos vérnyomásmérésre, láz mérésre.

Egy buzgó indiai nővérke volt az éjszakás, és ő mérte meg a vérnyomásomat.

A hőmérsékletem majdnem tökéletes 36.8 volt.

A vérnyomásom viszont csak 87/60 volt, amin én nem csodálkoztam, hiszen akkor keltem, és egészségesen is csak 105-ön működöm, 120-ra csak akkor megy, ha már nagyon felidegesítem magam!

Szóval nővérkénk, mivel intenzív osztályon vagyok az elkülönítőben, fogta magát és szólt a kinti dokiknak, hogy nézzenek már meg.

A dokik elolvasták a leleteimet, és mondták, hogy adjon be nekem egy zacsi vérnyomás növelő infúziót. Majd miután ez lecsepegett, a csaj rögtön utána mért egy vérnyomást, 98/ 65 lett. De a dokinak nem tetszett, ezért még egyet belém tuszkoltatott a cuccból.

Miután ez a zacskó is lement abban a szent pillanatban én úgy elkezdtem remegni, mint a Parkinson kórósok.

De olyan szinten, hogy még beszélni sem tudtam, és nem tudtam kontrollálni a mozgásaimat sem.

A vérnyomásom az 148/ 100 lett a szer hatásától.

Na, ettől a remegésemtől úgy meg ijedt mindenki, hogy rögtön mindenki ott volt, aki csak létezett és hozzá tudott szólni a témához.

De ez nem nagyon érdekelt, mert a remegésemmel voltam elfoglalva.

4 takaróval magamon kapucnis pulóverben remegtem, mint akit Szibériában ki raknak, egy szál pöcsben kiraknak a hóra, aztán jó van!

A remegésem fél nyolckor kezdődött és fél tizenkettőkor hagyott alább.

Én úgy elfáradtam, mint aki lefutotta a London Marathont, csak hogy időszerű legyek!

Délben úgy elaludtam, hogy még a vérnyomásmérésekre sem ébredtem fel egészen este nyolcig aludtam.

Később tudtam meg az intenzíves nővér barátunktól, hogy az intenzíves orvosok úgy működnek, hogy bíznak a nővér tudásában, és általában elfogadják a nővér javaslatát, hogy mit kéne tenni. 

Na, most az egyetlen bökkenő, hogy az én nővérkém nem intenzíves nővérke volt.

Folyt.köv.

A nagy semmi

Miközben folyt még a kemós kezelés, minden nap rettegve vártam, hogy mikor jön a következő roham, de szerencsére nem jött egyik nap sem. Csak az előző részben említett napom volt pokoli, a többi napon semmi bajom sem volt.
Elérkezett a szombat reggel, az utolsó kemó napja. Miután megkaptam reggel az utolsó kemót a délelőtti vizitre tiszta kiütéses lett a hasam és a mellem, de azt mondták, hogy ez normális.
A kemó mellett azért folyamatosan kaptam hat különböző gyógyszereket, ezeket a most kezdődő 2 hét alatt is szednem kell. Szóval elindult a regenerálódás 2 hete.
Teljesen jól érzem magam, mintha nem is lenne semmi bajom! Pont ezért is haszontalannak érzem magam, mert nincsen semmi bajom fizikailag, nem érzek semmi fájdalmat, és még is itt kell bent ücsörögnöm a kórházban.
Senkinek érzem magam, mert tök haszontalanul telnek a napjaim.
Ja és persze tök unalmasan is! A megszokott napi rutinon kívül nem történik semmi!
Már annyira unatkoztam, hogy a minap meghúzogattam az összes csavart a szobában ami lötyögött ! :))
Beállítottam minden kütyünek a lábát hogy ne billegjenek, meg ilyen csupa hasznos dolgokkal múlatom az időt! :)
De egyik reggel Ana egy meglepetéssel állt elém. Elhozta a fia Nintendo Wii-ét, hogy ne unatkozzam!
Én egyből összeraktam, és onnantól kezdve kiesett 2 nap az életemből! :) Csak enni, inni, és pisilni álltam meg a játékkal.:))
A nagy játék hevében arra lettem figyelmes a szemem sarkából, hogy mindenki meg áll a szobám előtt egy pillanatra. Nem tudtam, hogy miért, de később rájöttem. A szobám rögtön a bejárat mellett van. Tehát aki bejön az automatikusan bepillant egy kicsit. Na most azt látják, hogy egy fickó ül az ágyon törökülésben és a bal kezébe tartva valamit esze-veszettül hadonászik a tévé irányába, és hát sokan nem tudtak másra gondolni, csak arra, hogy ez a szerencsétlen megőrült! :))
Szóval, mivel nem történik semmi, ezért nehéz is a semmiről írni, ezért is ugrom egy részben egy csomó napot.
Ezzel viszont elérkeztünk a jelenhez.
Azaz hogy maradjunk még a pénteknél, ugyan is reggel a zuhanyzás közben azt vettem észre, hogy el kezdtek hullani a szőreim. Arra lettem figyelmes, hogy miután a tusfürdőt le akartam mosni magamról egy csomó szőr ment le vele együtt, mintha valami szőrtelenítővel kentem be volna magam.:) Nosza hívtam is Balát, hogy jöjjön be a hajvágójával, mert újra le kell vágni az időközben megnőtt hajamat!
Este megérkezett, és azt mondta, hogy csak Ő nyírhatja le és hagy próbáljon meg mintát vágni bele mert ez neki régi vágya. Mondtam, hogy okés de valami normális mintát vágjon bele!
Már amikor elkezdte és röhögött akkor már sejtettem, hogy hiba volt meg engedni neki! :))

A birka nyíró mester :)

 

Csak röhögött és a gép meg csak berregett a kezében, és közbe azt mondogatta: Hülye ez tök jól áll! :)
Persze sűrű röhögések közepette! :)
Majd el készült a nagy mű. Mivel a szobámban nem volt tükör azt mondta hogy fényképezzük le telefonnal, és úgy meg tudom nézni, hogy milyen lett! Hát ilyen lett!!! :)))

A nagy mű!!! :D :D

Jót röhögtünk, aztán mondtam, hogy most már vágjuk le rendesen amikor is a gép elkezdet egyre furcsábban búgni, mint aki leakarna merülni. Na akkor elkezdtünk mindketten beszarni, és reménykedtünk hogy nem hagy cserben fél úton a gép, mert elég hülyén néztek volna rám másnap reggel.:) De szerencsére nem hagyott cserben és letudtuk vágni rendesen a hajamat teljesen!
Folyt. köv.

Első napom a pokolban!

Először is bocsánat, hogy késve írom a következő részt, de behozott Ana nekem

Egy Nintendo Wii-t, hogy ne unatkozzam, és hát egy kicsit megfertőződtem tőle.

2 napig nem tudtam lerakni. De azért most már alább hagyott a fertőzés. :)

Szóval telnek, múlnak a napok, sajnos eléggé egyhangúan, és közben úgy érzem magam, mint aki egy puskaporos hordón ülve várja, hogy mikor ér oda a gyújtózsinór lángja.

Az orvosok felkészítettek minden mellékhatásra, de ugyan akkor azt is mondták, hogy lehet, hogy megúszom egy két laza rosszulléttel, merthogy ezek a kemós cuccok már harmadik generációs gyógyszerek! Azt is mondták, hogy általában a

hatodik, hetedik naptól kezdődnek a rosszullétek.

Időközben az Angyalaim levágták a hajamat tök kopaszra, mondván, hogy jobb lesz ez így mert az még rosszabb mikor csomókban fog hullani. Rosszabb eredményre számítottam, de nem is áll szarul a kopaszság, úgyhogy lehet, hogy ez így marad végleg. :)

Mikor Louise nővér meglátott, nevetett egyet, és azt mondta, hogy tök jól áll, de csak a második kemó végén fog hullani a hajam, ha fog, mert az sem biztos.

Köszi, mondhattad volna előbb is! :)

Közeledett a hétfő ami a hatodik napja a kezelésnek, és az Angyalaim is hazarepülnek hétfő hajnalban. Könnyes búcsút vettünk vasárnap este, és amikor kimentek az ajtón, iszonyú magányosság fogott el. Tudom, hogy itt vannak a többiek is, akiket családtagként szeretek, de mégis olyan rossz érzés volt. Ezért is meg a hatodik nap közeledte miatt eléggé rossz éjszakám volt vasárnap este, forgolódtam, jártak a gondolatok a fejemben, csak a hajnal 2 órai vérnyomás és lázmérések után tudtam nagy nehezen elaludni.

Elérkezett a nap, már láttam a távolban a szikrázó gyújtózsinórt……, de semmi.

Vártam egész hétfőn, de igazából nem is tudtam, hogy mit várok.

Étvágytalanságom már a kemó megkezdése óta van, de mondjuk a kórházi kajához még egészségesen sem fűllött volna a fogam, mert ebben hasonlítanak a magyar kórházakhoz, hogy borzasztó íze van itt is! Folyamatos száj kiszáradásom van, de olyan szinten, hogy megiszom egy pohár vizet, és éppen nem beszélek senkivel sem akkor 10 perc után összetapad a szám. Szóval ezek már mellékhatások, de úgy gondolom, ezek elviselhetőek! Ja és ami nagyon fontos mellékhatás az UNALOM! :(

Hiába van tv, lap-top, internet, Top Gear újságok, egy idő után minden unalmassá válik. Másnap vidáman keltem, finom volt a reggeli, jól be is reggeliztem, sült bacon, sült kolbász grillezett gomba, toast citromos tea, egyszóval fantasztikus volt. Szokásos rutinom szerint folyt tovább a napom, amikor is dél körül, olyan furcsa érzés fogott el. Kezdett melegedni a fejem, de csak úgy mintha valamiben megizzadtam volna, izzadság nélkül. Felálltam, na akkor egy picit megszédültem, de gondoltam hirtelen álltam fel. Odamentem a mosdóhoz, hogy megmossam az arcomat, lehajoltam a mosdó felé, azzal a lendülettel kint is volt az egész reggeli a mosdóban. Majd miután már semmi nem jött ki belőlem még mindig iszonyú hányingerem volt, öklendeztem vagy félórán keresztül, amibe viszont úgy elfáradtam, hogy alig bírtam vissza menni az ágyhoz, ami 2 méterre van a mosdótól. Úgy éreztem mintha a Mount Everest utolsó métereit kellene megtennem, hogy kitűzhessem a zászlómat a csúcsra. De megtettem.

Eközben a komoly út közben viszont elindult az egész testes remegés, és úgy éreztem magam, mint aki tényleg fent van a hófedte csúcson, csak egy szál pólóban, meg szabadidő gatyában, zokniban! Majd meg fagytam, ledőltem az ágyra persze előtte felvettem a kapucnis felsőmet állig felhúztam, és úgy bújtam be az ágyba, két takaró alá. Közben megérkezett Louise nővér, és látva állapotomat felkiáltott, hohó, megérkezett Kemótélapó! :)

Szóval ez az, amire vártunk!

Öt perc múlva úgy néztem ki, mint egy karácsonyfa. Minden rám volt aggatva, EKG gép, vérnyomásmérő készülék, számból lógott a lázmérő. A Hickman díjamnak három bemente van, mind a háromba csepegett valamilyen gyógyszer, zacsiból!

Én mindeközben rendületlenül remegtem, mint akit most húztak ki a fagyos tóból, de közben belül meg égett minden csontom a szemem annyira égett, hogy potyogtak a könnyeim, a fejem zakatolt, és ami nagyon furcsa volt, nem tudtam egy valamire gondolni. Egy valami beugrott, majd az cikázott és eltűnt a fejemben és jött a következő. Olyan volt, amikor gyorsan nyomkodod a csatorna váltót a tv távirányítóján, de nem várod meg, hogy bejöjjön az adás már nyomod is tovább, és ilyenkor csak egy pillanatra villan fel az adás, annyira, hogy fel sem fogod mit láttál. Na így éreztem magam 24 órán keresztül én is. A lázam mind eközben nem nagyon akart lemenni 40 fok alá, 40 és 40,7 között ingadozott. Egyszer sikerült letornázni 39,5-re, de nemsokára újra 40 volt. A fájdalmak közben kiegészültek azzal, hogy 1-2 perces váltásokban hol kivert víz, hol pedig megfagytam. Aznap négyszer cseréltem magamon ruhát, olyan szinten eláztam a verejtékemben!

Ja és hogy jó legyen Louise nővér mondta - miután beadott egy injekciót –hogy kéne egy széklet mintát, meg egy pisi mintát produkálni! Hát a pisivel még csak nem is lenne gond, de a nagydolog az nem fog menni, mert nem kell. Azt mondta most adott be egy injekciót, ne izguljak, mindjárt jön nem kevés cucc! Köszi vazzeg, nincs elég bajom, erre beadsz egy hashajtót is. :) Azt mondta muszáj egy mintát produkálnom, amíg ilyen erősek a fájdalmak! Most már összpontosíthatok arra is, hogy nehogy összeszarjam magam! Hurrá! :)

Szóval szenvedtem és nem tudtam semmire se gondolni, mert a fejembe meg a gondolatok randalíroztak!

Csak feküdtem, és remegtem folyamatosan.

Este 11-kor éreztem, hogy el kéne mennem WC-re, de nem volt túl sok kedvem R2D2-val újra szerelmi aktusba bonyolódni újra, mert a hangulatom nem volt valami vicces.

De nem volt mit tenni a szükség nagy úr! Elindultam hónom alatt a széklet, és a pisi mintás dobozokkal, a másik kezemmel meg próbáltam R2D2 forgásait kontrollálni több, kevesebb sikerrel, a WC-be csak négyszer kellett körbe táncolni. :)

A WC-be berendezkedtem, mert éreztem, hogy egy hamar nem jövök ki onnan, mindent kézhez állítottam. Este 11-kor mentem be és fél 1kor sikerült a WC manó karmai közül kiszabadulnom. Közben pedig végig szidtam Louise nővért! :)

Visszabotorkáltam, mint egy vert sereg, és eldőltem az ágyba, mint a rohadt nád! Erre a pontra emlékszem csak, mert a kimerültségtől végre el tudtam aludni.

Reggel fél nyolckor tértem magamhoz és azt vettem észre, hogy minden tünet, amit produkáltam az mind megszűnt, a láz hagyott aznapra maga után folyamatos 37.8-as hőemelkedést, de azon kívül semmi nyoma nem volt a tegnapi dolgoknak.

Rettegve vártam a következő rohamot, de szerencsére nem jött! Amilyen hirtelen jött olyan hirtelen el is tűnt, mint egy hurrikán végig söpört volna rajtam!

Hát ez volt az első nap a pokolban!

Remélem nem lesz több!

Folyt. köv.     

Romantikus kapcsolatom kezdete R2D2-val

Szerda este elérkezett ismét a költözés ideje. Pont bent volt mindenki az Angyalok képviseletében Ancsa és Barbi, Ana, Bala és Tibi, aki vállalta az összes önkormányzati dolgos papír ügyintézős felderítést és munkát. Megjelent Louise nővér civilben, és mondta, hogy neki jutott az a megtisztelő feladat, hogy átvigyen a másik osztályra, munkaideje végén, úgyhogy siessünk, mert menne haza! Még jó, hogy ilyen sokan voltunk, mert mindenkinek a kezében volt egy két Primark-os szatyor, és így könnyebben tudtunk cipekedni! Elindultunk a tolókocsival Louise nővérrel az élen, aki nem tolta a kocsit, hanem húzta maga után nem kicsit gyorsan, mondván ő siet, mert lejárt a munkaideje. :)

A költözés, és az elmaradhatatlan Primark-os szatyor

Na, ez a sietség már olyan jól sikerült, hogy nem sokára már egyik emberemet sem láttam magam mögött annyira elhúztunk a folyosókon. Szerencsére találkozott egy ismerősével, így volt idejük beérni minket a többieknek. Hamarosan megérkeztünk az új szállodai szobámba.

Az intenzív osztályon volt egy elkülönítő szoba a kómások számára, ami most éppen üres volt.

First class

Mint utólag kiderült azért rakosgatnak ide-oda, mert a hematológiai osztályt bezárták átépítés miatt és a betegeket a kórház minden létező osztályán szétszórták elkülönítő szobákba, akiknél elkezdték már a kemós kezelést. Május elején várható az utolsó költözés, mert akkor adják át a felújított osztályt és akkor oda költözik vissza mindenki.

Szóval nagyon szép a szoba, csak egy baja van nincs hozzá WC, fürdőszoba. Ugyanis elég ritkán esik meg itt is, hogy egy kómás kimegy wc-re, vagy nyom egy laza zuhanyt.

Szóval ez az egyetlen szépség hibája a dolognak. WC-re ki kell sétálnom a nyilvános folyosóra kb.20 méterre, van egy WC, amire ki van írva ugyan, hogy csak beteg használhatja, de mivel a folyosón van még 2 WC ugyan, ennek ellenére számtalanszor találkoztam már civilekkel az én wc-mből kijönni, persze sűrű sorryzások közepette.

A zuhanyzásokat meg úgy oldjuk meg, hogy az intenzív másik végén lévő osztálynak a zuhanyzóját használom, ami úgy történik, hogy az ápolónőm, mert itt is van saját, átmegy, megnézi, hogy szabad-e és ha szabad, akkor átkísér. Elég viccesen nézhetek ki, ahogy átslattyogok lábujj közös papucsban, maszkban, vállamon törölköző, hónom alatt a pipere táskám az egész intenzív osztályon előttem egy ápolónővel! :)

Szóval elsőre nem volt szimpatikus a hely, de idővel megbarátkoztam a helyzettel!

Cserébe viszont bármilyen életmentő műtétet végre tudnának hajtani rajtam annyi beépített műszer van a szobámban! :)

Műszer hegyek

Itt mostanában estére mindig rákötnek R2D2-ra mert valamit állandóan csepegtetnek belém, ezért eléggé macerás közlekedni vele. Ugyanis az itteni R2D2 valamiért nem akar egyenesen gurulni. Azaz hogy gurul, csak egyfolytában forog az állvány is vele együtt. Ezért egy 20 méteres WC-re menős út is elég vicces vele. Az a baj hogy mivel az állvány is forog, amin a zacskók lógnak, ez alatt a 20 méteres út alatt pont feltekeredik a csőre az összes cső, ami azt eredményezi, hogy mire a WC-hez érünk addigra túlzott közelségbe kell kerülnöm R2D2-hoz, mert feltekerte az összes csövet magára és feszül a cső, hogyha nem megyek hozzá közelebb. Szóval mire a WC-hez érek, konkrétan úgy nézek ki, mint akire épp a WC előtt jött rá a kangörcs és épp meg akarom dugni R2D2-t. :)

R2D2

 De ezzel nincs vége a romantikus kapcsolatunknak, mert mikor betolom a WC-be, hogy magamévá tegyem, na, jó nem, :) szóval a WC-be táncolok neki, mert ki kell tekerni a rátekeredett csövet az állványáról, és hogy jó legyen a WC-ben már nem tudom forgatni, mert a lába mindenbe beakad, ezért kénytelen vagyok, én körbe kőrbe járni körülötte mire kiszabadítom magam a csövek fogságából. Múltkor megszámoltam 14-szer kell körbe járnom, hogy engedjen a szorításból! :)

Szóval egy éjszakai WC-re menés felér egy harci túrával! Ezért amennyire csak tudom, visszatartom! :)

Folyt. köv.