Első napom a pokolban!

Először is bocsánat, hogy késve írom a következő részt, de behozott Ana nekem

Egy Nintendo Wii-t, hogy ne unatkozzam, és hát egy kicsit megfertőződtem tőle.

2 napig nem tudtam lerakni. De azért most már alább hagyott a fertőzés. :)

Szóval telnek, múlnak a napok, sajnos eléggé egyhangúan, és közben úgy érzem magam, mint aki egy puskaporos hordón ülve várja, hogy mikor ér oda a gyújtózsinór lángja.

Az orvosok felkészítettek minden mellékhatásra, de ugyan akkor azt is mondták, hogy lehet, hogy megúszom egy két laza rosszulléttel, merthogy ezek a kemós cuccok már harmadik generációs gyógyszerek! Azt is mondták, hogy általában a

hatodik, hetedik naptól kezdődnek a rosszullétek.

Időközben az Angyalaim levágták a hajamat tök kopaszra, mondván, hogy jobb lesz ez így mert az még rosszabb mikor csomókban fog hullani. Rosszabb eredményre számítottam, de nem is áll szarul a kopaszság, úgyhogy lehet, hogy ez így marad végleg. :)

Mikor Louise nővér meglátott, nevetett egyet, és azt mondta, hogy tök jól áll, de csak a második kemó végén fog hullani a hajam, ha fog, mert az sem biztos.

Köszi, mondhattad volna előbb is! :)

Közeledett a hétfő ami a hatodik napja a kezelésnek, és az Angyalaim is hazarepülnek hétfő hajnalban. Könnyes búcsút vettünk vasárnap este, és amikor kimentek az ajtón, iszonyú magányosság fogott el. Tudom, hogy itt vannak a többiek is, akiket családtagként szeretek, de mégis olyan rossz érzés volt. Ezért is meg a hatodik nap közeledte miatt eléggé rossz éjszakám volt vasárnap este, forgolódtam, jártak a gondolatok a fejemben, csak a hajnal 2 órai vérnyomás és lázmérések után tudtam nagy nehezen elaludni.

Elérkezett a nap, már láttam a távolban a szikrázó gyújtózsinórt……, de semmi.

Vártam egész hétfőn, de igazából nem is tudtam, hogy mit várok.

Étvágytalanságom már a kemó megkezdése óta van, de mondjuk a kórházi kajához még egészségesen sem fűllött volna a fogam, mert ebben hasonlítanak a magyar kórházakhoz, hogy borzasztó íze van itt is! Folyamatos száj kiszáradásom van, de olyan szinten, hogy megiszom egy pohár vizet, és éppen nem beszélek senkivel sem akkor 10 perc után összetapad a szám. Szóval ezek már mellékhatások, de úgy gondolom, ezek elviselhetőek! Ja és ami nagyon fontos mellékhatás az UNALOM! :(

Hiába van tv, lap-top, internet, Top Gear újságok, egy idő után minden unalmassá válik. Másnap vidáman keltem, finom volt a reggeli, jól be is reggeliztem, sült bacon, sült kolbász grillezett gomba, toast citromos tea, egyszóval fantasztikus volt. Szokásos rutinom szerint folyt tovább a napom, amikor is dél körül, olyan furcsa érzés fogott el. Kezdett melegedni a fejem, de csak úgy mintha valamiben megizzadtam volna, izzadság nélkül. Felálltam, na akkor egy picit megszédültem, de gondoltam hirtelen álltam fel. Odamentem a mosdóhoz, hogy megmossam az arcomat, lehajoltam a mosdó felé, azzal a lendülettel kint is volt az egész reggeli a mosdóban. Majd miután már semmi nem jött ki belőlem még mindig iszonyú hányingerem volt, öklendeztem vagy félórán keresztül, amibe viszont úgy elfáradtam, hogy alig bírtam vissza menni az ágyhoz, ami 2 méterre van a mosdótól. Úgy éreztem mintha a Mount Everest utolsó métereit kellene megtennem, hogy kitűzhessem a zászlómat a csúcsra. De megtettem.

Eközben a komoly út közben viszont elindult az egész testes remegés, és úgy éreztem magam, mint aki tényleg fent van a hófedte csúcson, csak egy szál pólóban, meg szabadidő gatyában, zokniban! Majd meg fagytam, ledőltem az ágyra persze előtte felvettem a kapucnis felsőmet állig felhúztam, és úgy bújtam be az ágyba, két takaró alá. Közben megérkezett Louise nővér, és látva állapotomat felkiáltott, hohó, megérkezett Kemótélapó! :)

Szóval ez az, amire vártunk!

Öt perc múlva úgy néztem ki, mint egy karácsonyfa. Minden rám volt aggatva, EKG gép, vérnyomásmérő készülék, számból lógott a lázmérő. A Hickman díjamnak három bemente van, mind a háromba csepegett valamilyen gyógyszer, zacsiból!

Én mindeközben rendületlenül remegtem, mint akit most húztak ki a fagyos tóból, de közben belül meg égett minden csontom a szemem annyira égett, hogy potyogtak a könnyeim, a fejem zakatolt, és ami nagyon furcsa volt, nem tudtam egy valamire gondolni. Egy valami beugrott, majd az cikázott és eltűnt a fejemben és jött a következő. Olyan volt, amikor gyorsan nyomkodod a csatorna váltót a tv távirányítóján, de nem várod meg, hogy bejöjjön az adás már nyomod is tovább, és ilyenkor csak egy pillanatra villan fel az adás, annyira, hogy fel sem fogod mit láttál. Na így éreztem magam 24 órán keresztül én is. A lázam mind eközben nem nagyon akart lemenni 40 fok alá, 40 és 40,7 között ingadozott. Egyszer sikerült letornázni 39,5-re, de nemsokára újra 40 volt. A fájdalmak közben kiegészültek azzal, hogy 1-2 perces váltásokban hol kivert víz, hol pedig megfagytam. Aznap négyszer cseréltem magamon ruhát, olyan szinten eláztam a verejtékemben!

Ja és hogy jó legyen Louise nővér mondta - miután beadott egy injekciót –hogy kéne egy széklet mintát, meg egy pisi mintát produkálni! Hát a pisivel még csak nem is lenne gond, de a nagydolog az nem fog menni, mert nem kell. Azt mondta most adott be egy injekciót, ne izguljak, mindjárt jön nem kevés cucc! Köszi vazzeg, nincs elég bajom, erre beadsz egy hashajtót is. :) Azt mondta muszáj egy mintát produkálnom, amíg ilyen erősek a fájdalmak! Most már összpontosíthatok arra is, hogy nehogy összeszarjam magam! Hurrá! :)

Szóval szenvedtem és nem tudtam semmire se gondolni, mert a fejembe meg a gondolatok randalíroztak!

Csak feküdtem, és remegtem folyamatosan.

Este 11-kor éreztem, hogy el kéne mennem WC-re, de nem volt túl sok kedvem R2D2-val újra szerelmi aktusba bonyolódni újra, mert a hangulatom nem volt valami vicces.

De nem volt mit tenni a szükség nagy úr! Elindultam hónom alatt a széklet, és a pisi mintás dobozokkal, a másik kezemmel meg próbáltam R2D2 forgásait kontrollálni több, kevesebb sikerrel, a WC-be csak négyszer kellett körbe táncolni. :)

A WC-be berendezkedtem, mert éreztem, hogy egy hamar nem jövök ki onnan, mindent kézhez állítottam. Este 11-kor mentem be és fél 1kor sikerült a WC manó karmai közül kiszabadulnom. Közben pedig végig szidtam Louise nővért! :)

Visszabotorkáltam, mint egy vert sereg, és eldőltem az ágyba, mint a rohadt nád! Erre a pontra emlékszem csak, mert a kimerültségtől végre el tudtam aludni.

Reggel fél nyolckor tértem magamhoz és azt vettem észre, hogy minden tünet, amit produkáltam az mind megszűnt, a láz hagyott aznapra maga után folyamatos 37.8-as hőemelkedést, de azon kívül semmi nyoma nem volt a tegnapi dolgoknak.

Rettegve vártam a következő rohamot, de szerencsére nem jött! Amilyen hirtelen jött olyan hirtelen el is tűnt, mint egy hurrikán végig söpört volna rajtam!

Hát ez volt az első nap a pokolban!

Remélem nem lesz több!

Folyt. köv.